Gazdaság

2013.06.21. 19:31

Pakkot kaptunk

Csomagot kaptunk megint, persze most sem megszorítás volt benne, hanem csak kiigazítás, ami ugye ég és föld, érthetetlen, hogy miért akadt el tőle a lélegzetünk mégis.

Szente Ottó

De elakadt,  s emiatt aztán nehéz is eltekinteni a sokkoló intézkedések tartalmától - a bankbetét kamata után fizetendő egészségügyi hozzájárulás például  micsoda  hungarikum! -, de próbáljuk meg, irányítsuk figyelmünket a csomag megszületésének körülményeire, a vajúdásra magára. Csakhogy azt sem tudjuk, hogy volt-e vajúdás, némi töprengés legalább, hogy jó lesz-e így, nem lenne-e jobb amúgy. Esetleg szakemberek véleményének kikérése, urambocsá egyeztetés. Ilyesmikről nincsenek információink, a Varga-csomag csak úgy kicsúszott, minden előzmény nélkül. Mert azt ugyebár mégsem tekinthetjük egy  megszorító csomag  előzményének, hogy végre elhárul a fejünk fölül a túlzottdeficit-eljárás Damoklész kardja, vagy amit lépten-nyomon hallunk, s látunk kiírva, hogy tudniillik Magyarország jobban teljesít. Nem mintha nem lehetne hozzászokni az effajta országirányításhoz - a közvéleménykutatások eredményei szerint sokaknak tetszik -, de azok sincsenek kevesen, akik makacsul hajtogatják: a kiszámíthatóság a legelemibb feltétele a gazdasági előbbrejutásunknak, ami aztán elvezethetne akár oda is, hogy ne legyen szükség megszorításokra. Nos, éppen a kiszámíthatóság - pontosabban az, ami még maradt belőle - kapott egy újabb hatalmas pofont - sallert - a kormánytól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!