Gazdaság

2013.04.24. 13:28

Keret közfoglalkoztatásra: Zalában összesen körülbelül 4 ezren kerülhetnek a rendszerbe

Zalaegerszeg - Márciusban a közfoglalkoztatási programok indítása volt a munkaügyi szervezet egyik fontos feladata. Az idei évre tervezett, közfoglalkoztatásba újonnan belépő létszám a zalai finanszírozású programokból körülbelül 3 ezer fő a belügyminiszteri döntések alapján.

Hajdu Péter

Ezen kívül a nem zalai finanszírozású országos programok alapján is közel 1000 fő közfoglalkoztatásba vonására lehet számítani a megyében, így összesen mintegy 4 ezer lesz a közfoglalkoztatásba kerülők száma - tájékoztatta a Zalai Hílrapot Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.

A munkaügyi központ idén összesen több mint 2 milliárd 460 millió forintos közfoglalkoztatás támogatására fordítható keretösszeggel rendelkezik. Ebből az újonnan nyújtandó támogatások finanszírozására közel 2 milliárd 174 millió forint áll rendelkezésre, amelyből a legnagyobb tételt a kistérségi startmunka mintaprogramok mintegy 1 milliárd 424 forintos támogatása jelenti majd.

Közfoglalkoztatottak dolgoznak az egerszegi közterületeken. Fotók: Katona Tibor

Ennek keretében 1343 fő támogatása valósulhat meg 90 települési önkormányzat pályázata alapján. A négy hátrányos helyzetű kistérségben közel 200 projektet nyújtottak be az önkormányzatok. A zalaszentgróti kistérségben 63 projekthez 417 főt igényeltek, Letenye térségében 395 személynek biztosíthatnak munkát az 50 projektből. A zalakarosi kistérség 337, a pacsai pedig 194 személynek tud munkát adni a startmunka mintaprogramok segítségével.

Legtöbb pályázatból, 51-ből a mezőgazdasági utak karbantartását valósítják meg, a belterületi közútjavításokra 39 pályázat vonatkozik, és 34 mezőgazdasági program valósulhat meg. A belterületi közútjavításokba vonják a legtöbb embert, összesen 315 főt. Márciusban a 196 projekt 90 százaléka elindult, ezeknél a programoknál a miniszteri döntéssel érintett létszám 1234 fő.

A négy zalai finanszírozású országos közfoglalkoztatási program ugyancsak márciusban indult el, itt a hatósági szerződés szerinti átlagos létszám 495 fő. Nem zalai finanszírozású országos programokba 866 fő közfoglalkoztatása kezdődött meg márciusban. Így országos közfoglalkoztatásba összesen 1355 fő bevonása történt meg.

Hagyományos hosszú közfoglalkoztatási programok kérelmének feldolgozása, a programok beindítása is kezdetét vette márciusban, a tervezett bevonandó létszám az év folyamán 1164 fő. A múlt hónapban 548 alkalmazott támogatása kezdődött meg, a közfoglalkoztatottak jellemzően szemetet gyűjtenek, intézmény karbantartásokon vesznek részt, árkot tisztítanak, parkot gondoznak, de a munkaadó jellegéből adódóan vannak adminisztratív munkakörökben, szociális gondozóként, egészségügyi betanított munkásként, múzeumőrként, fakitermelőként, motorfűrész-kezelőként, kézbesítőként dolgozók is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!