Gazdaság

2012.06.21. 18:51

Százötven munkahely létesül három év alatt

Nagykanizsa - A vízkezelésre szakosodott olasz DWT Group egyik cége, a szivattyúkat gyártó DUB cég vásárolt területet a dél-zalai város ipari parkjában. Az egy milliárd forintot meghaladó beruházás keretében egy 15 ezer négyzetméteres csarnokot és közel 150 új munkahelyet hozna létre a cég három év alatt.

Sámel József

Mint azt Cseresnyés Péter polgármester a szerdai szerződéskötéskor elmondta: egyéves tárgyalás, egyeztetés eredménye, hogy az olasz cég Kanizsán fektet be és hoz létre munkahelyeket. Első lépésként egy 27 ezer négyzetméteres területet vásárolnak az olaszok, majd augusztusban egy 5 ezer négyzetméteres csarnok kialakítása kezdődik, melyet a későbbiek során a háromszorosára bővítenék.

A cég olasz ügyvezetője Paolo Mario Menon elmondta: jövő év elején már a gépeket is szeretnék betelepíteni, március után pedig a termelés is elindulhat. A tervek szerint 2015-re évente 600 ezer szivattyú készülhet a kanizsai gyárban, amit elsősorban Európában értékesítenének. Az ügyvezető elárulta: azért Nagykanizsát választották, mert jó földrajzi adottságokkal rendelkezik, könnyen megközelíthető, képzett munkaerő áll rendelkezésre és nem utolsó sorban az önkormányzat is segítőkésznek bizonyult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!