Gazdaság

2012.05.03. 08:09

A szakképzés mesterei

Az új szakképzési törvény szerint az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap a mesterlevél megszerzése. Egyes szakmákban ugyanis e végzettséghez kötik a tanulók munkahelyeken zajló gyakorlati oktatását.

Hajdu Péter

- A kötelező mester képesítés egyéni vállalkozók számára pillanatnyilag hét szakma műveléséhez előírás. A mesterlevél megszerzése három éven belül még szélesebb körben válik kötelezővé. Ez a bővülés azonban nem a működés feltételeként következik be, hanem a tanulók gyakorlati képzésével összefüggésben. A tavaly életbe lépett szakképzési törvény szerint ugyanis 2015 szeptemberétől a gazdálkodó szervezeteknél folyó gyakorlati oktatáshoz mestervizsgával kell rendelkezni az adott helyen. A gyakorlati oktatás folytatásának ez a megszorítása azon szakmákra vonatkozik, amelyekben létezik a mestervizsga követelmény. Közel 90 ilyen szakma van ma - tájékoztatott Vörös Károlyné, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára.

Amely gazdálkodó szervezetek, vállalkozók benn akarnak maradni a szakmai gyakorlati képzőhelyek körében, ott valakinek mestervizsgával kell rendelkeznie a törvényben jelzett időpontra. A közelmúltban tájékoztató levelet küldtek minderről a tanulók gyakorlati képzésével is foglalkozó vállalkozásoknak. A tapasztalatok szerint a szolgáltatóipari vállalkozások (fodrászok, kozmetikusok) és a vendéglátósok érdeklődnek nagyobb számban a mesterképzések iránt. Ugyanakkor a munkaadóknak elsősorban a hiányszakmákban, a gépiparban és az építőiparban van szükségük utánpótlásra, amely kérdésessé válhat, ha a megfelelő szakmákban nem lesz elég mester a gyakorlati képzőhelyeken.

A kamara egyébként 1996-tól szervezi a mesterképzéseket a megyében, s azóta tizenöt szakmában közel 700 szakember szerezte meg a mesterlevelet. Idén is megindítják a képzéseket, a jelentkezéseknek megfelelően a megye több városában.

MESTERKÉPZÉS ÉS FINANSZÍROZÁS

– Nem olcsó dolog a mestervizsgára felkészítő tanfolyam, ez esetenként több száz ezer forintba kerül, ami sokaknak nagy anyagi megterhelést jelent. Kisebb cégek is meggondolják dolgozójuk beiskolázását. Azonban idén segítséget nyújt a TÁMOP 2.1.3 képzéseket támogató pályázati lehetősége. Ebben százszázalékos intenzitás mellett is pályázhatnak a vállalkozások. A siker érdekében a pályázat benyújtásához segítséget adunk a mestertanfolyamokra jelentkezőknek – mondta Vörös Károlyné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!