Gazdaság

2012.04.14. 13:54

Tovább csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

A közfoglalkoztatás bővülése miatt, valamint a szezonális munkalehetőségek növekedéséből adódóan mintegy 1.200 fővel csökkent márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

MTI

Március végén 16.170 munkanélkülit tartottak nyilván a kirendeltségeken, ami a februári adatokhoz képest 7 százalékos, az egy évvel korábbiakhoz képest 13 százalékos csökkenést jelent. A korábbi években a tavasz első hónapjában 3-4 százalékos csökkenés volt tapasztalható, csak 2009-ben - a válság hatásaként - növekedett 5 százalékkal a munkanélküliek száma.
   
A megye valamennyi körzetében kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván az idén márciusban, mint egy hónappal korábban. Lenti és Zalaszentgrót térségében például 30-35 százalékos volt a csökkenés, de Letenye térségében is 20 százalékkal mérséklődött a munkanélküliek száma.
   
A gazdaságilag aktív népesség 12,4 százaléka volt márciusban regisztrált álláskereső a megyében, míg február végén 13,3 százalék, az elmúlt év azonos időszakában pedig 13,8 százalék volt a munkanélküli ráta. A legalacsonyabb, 8-12 százalék közötti a munkanélküliség Zalaegerszeg, Lenti és Keszthely térségében, a legmagasabb, közel 17 százalékos, pedig Letenye vonzáskörzetében.
   
Márciusban a munkáltatók mintegy 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be Zalában, az előző havinál és az egy évvel korábbinál is 6-700-zal kevesebbet. Februárban a közfoglalkoztatásnak köszönhetően volt több az üres álláshelyek száma, tavaly márciusban pedig egy feldolgozóipari cég jelzett nagyobb létszámú munkaerőigényt.
   
Márciusban - döntően a közfoglalkoztatás keretében - a közigazgatás területén 600 fő feletti volt a munkaerőigény. További 200 fő számára a feldolgozóiparban ajánlottak munkát, de 100 főt meghaladó volt a kereslet az építőipar, valamint a szállítás területén is.
   
A februárról áthúzódóval együtt így márciusban összesen 2.900 fő számára tudtak munkát biztosítani, a hónap végén még 1.200 nyilvántartott betöltetlen álláshely volt a megyében.
   
Az első negyedév utolsó hónapjában 1.450-en váltak álláskeresővé; 350 ember segéd-, vagy alkalmi munkásként dolgozott  korábban, a kereskedelemben és a vendéglátó-iparban foglalkoztatottak közül pedig 200-an veszítették el az állásukat. Havonta átlagosan 120-150 olyan álláskereső regisztrálnak a kirendeltségeken, akik korábban még nem szerepeltek a nyilvántartásban.
   
A hónap során több mint 2.600 ember került ki a nyilvántartásból. A kilépők 80 százaléka tudott elhelyezkedni; 1.100- an támogatott foglalkoztatás keretében, ezren pedig az elsődleges munkaerő-piacon.
   
Az első negyedévben egyébként a regisztrált álláskeresők közül összesen 4.700-an helyezkedtek el, mintegy 2.700 ember pedig támogatott munkakörben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!