Gazdaság

2012.04.16. 08:19

Öreghegyi gyöngyszem: boronapincét avattak Letenyén

Letenye - A helyi szőlő- és gyümölcstermesztők egyesülete szombaton avatta fel a teljesen felújított öreghegyi boronapincét. A turisztikai pályázaton nyert támogatásból a pince felszerelése is megújult.

Benedek Bálint

Az öreghegyi szőlőhegyen található nádtetős, faszerkezetű boronapincét épp tíz évvel ezelőtt állította helyre az egyesület. Aztán a második ütemben, 2006-ban a ház előtt beállókat létesítettek, melyek a zalai borúton megfáradt turistáknak adnak pihenési lehetőséget.

- Még 2009-ben pályáztunk támogatásra a boronapince belső felújításához és eszközbeszerzésre - mondta el megnyitóbeszédében Molnár Ferenc, a szőlő- és gyümölcstermesztő egyesület elnöke. - A mintegy hárommillió forintos beruházással, letenyei vállalkozók segítségével még komfortosabbá tettük a belső teret. A terveink között szerepel, hogy őshonos magyar gyümölcsfákból egy kertet alakítunk ki a pince mögötti területen.


Az épület belülről faburkolatot kapott, ezenkívül megerősítették a faszerkezetet is. A borkóstoláshoz poharak, korszerű borhűtő és elektromos fűtőtestek is kerültek a helyiségekbe.

Az avatáson a vidékfejlesztésért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt is üdvözölte a fejlesztést, s mint elmondta: az ilyen pályázatokon elért sikerek a turizmust is előrelendíthetik.

- Ez a borospince a nyugalom szigete, innen csodálatos kilátás nyílik a lent elterülő városra és a Mura-völgyre - tette hozzá az államtitkár. - Természetesen az ilyen gyöngyszem, mint a letenyei boronapince, eztán is bátran pályázhat.

Molnár Ferenc szerint az öreghegyi pince sokat köszönhet a Pannon Lapok Társasága által megszervezett geocaching túrának is, hisz a játék miatt számos dunántúli településről látogattak el Letenyére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!