Gazdaság

2011.09.30. 14:08

Végtörlesztés - Ne döntsünk elhamarkodottan

Az ingatlanfedezetű devizahitelek fix árfolyamú végtörlesztésével kapcsolatban ajánlatos gyorsan, ám nem elhamarkodottan dönteni - hívja fel a figyelmet a BankRáció.hu, amely összegyűjtötte, hogy az érintetteknek milyen szempontokat kell mérlegelniük a döntés során.

MTI

"Elhamarkodottan semmiképp sem szabad dönteni, hiszen egy maroknyi bank a mostaniaknál várhatóan még kedvezőbb kamatokkal és induló költségekkel fog előrukkolni. Ez 3-4 héten belül mindenképpen várható, ekkor érdemes bankot/hitelkonstrukciót választani, hiszen a jelzáloghiteleknek körülbelül 1 hónapos átfutási ideje van, és senki sem szeretne a régi hitele kiváltásával decemberben, az ünnepek kezdetekor, az utolsó pillanatban foglalkozni" - tanácsolja a portál közleményében Gergely Péter hitelszakértő.

Azoknak, akik élni kívánnak az év végéig tartó lehetőséggel, mindenekelőtt meg kell vizsgálniuk, van-e egyáltalán lehetőségük erre: időben és hiánytalanul fizették-e a kiváltandó hitelt, s mekkora volt a devizahitel folyósítási árfolyama, e téren ugyanis törvényi korlátokkal is számolni kell.

A legérzékenyebb kérdés, hogy a kiváltandó hitel a kedvezményes árfolyammal számolva hány százaléka a terhelt (vagy pluszban bevonható) ingatlan reális piaci értékének. Általánosságban, ha ez az arány 75 százaléknál magasabb, akkor igencsak beszűkülnek a lehetőségek a bankválasztást és megoldásokat illetően.

Érdemes végiggondolni továbbá, hogy megéri-e a kiváltás a jelenleg adott forinthitel feltételekkel; az biztos, hogy minél nagyobb a hitelösszeg, annál előnyösebb a kedvezményes végtörlesztés.

Megfontolandó az is, hogy milyen kamatokkal, mekkora kezdeti költségekkel lehet hitelt felvenni, s legfőképp azt kell mérlegelni, milyen kamatperiódusú legyen a hitel (mennyire törekszik a hitelfelvevő a biztonságra, a kamatperióduson belül ugyanis a bank nem változtathatja meg a hitel kamatát).

A megtakarításból (készpénzből, értékpapírból, lakástakarékból, önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításból, különféle - például unit-linked, vagyis nem életbiztosításaiból) végtörlesztőknek van a legkönnyebb dolguk, hiszen csak a hitelüket kezelő banknál kell a végtörlesztési igényt bejelenteniük. A még le nem járt banki betét feltörésekor azonban célszerű figyelni a még fel nem vett kamatra, illetve arra, hogy ha lakás-takarékpénztári megtakarítást bont fel valaki a megtakarítási időszak előtt, akkor elveszíti az addig megkapott állami támogatást.

Azok számára, akik csupán lakásuk eladásával tudnak törleszteni, a rögzített árfolyamú végtörlesztés egyfelől jó lehetőség arra, hogy a devizahitelen elszenvedett árfolyamveszteség egy részét ne kelljen megfizetniük. Másfelől viszont tudniuk kell, hogy az ingatlanpiac nagyon beszűkült, szakértők szerint a lakások most minimálisan 5-10 százalékos veszteséggel értékesíthetők. Mindössze 2 hónap van az ingatlanok eladására, hiszen decemberben gyakorlatilag "halott" lesz a piac - írja a portál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!