Gazdaság

2011.09.19. 13:15

Nyári szüret - Csaknem 18 milliót szedett be az adóhatóság

Az adóhatóság idei nyári ellenőrzései 17 millió 750 ezer forint bírsággal jártak a régióban. Összesen 529 vizsgálatot végzett az idei nyári idegenforgalmi szezonban, júliustól augusztus végéig az adóhatóság régiónkban.

Hajdu Péter


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságától kapott tájékoztatás szerint ebből Zala megyében 136 alkalommal kerítettek sort adóellenőrzésekre a nyári szezon alatt. A régió három megyéjében folytatott ellenőrzések során elsősorban a nyugtaadási kötelezettség betartását, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálták. Az összes ellenőrzés 45, illetve 40 százalékában ezek az ellenőrzési tartalmak voltak hangsúlyosabbak, és 15 százalékban fordítottak a szokásosnál nagyobb figyelmet a felkínált áruk eredetének ellenőrzésére.

Az ellenőrzések súlypontjait tekintve Zala megyében is hasonlóan alakultak az arányok, mint a régió egészében. Az akciók helyszínei elsősorban a megnövekedett idegenforgalmat lebonyolító területek voltak, ahol a vásárokon, fesztiválokon, strandokon, kempingekben, wellness központokban került sor a kereskedő vállalkozók és szolgáltatók ellenőrzésére.

A NAV régiós adó főigazgatósága megállapította, tapasztalataik szerint – mint várható volt –, a nyári akciók idején magasabb a mulasztások száma.

A nyugtaadási kötelezettség betartását célzó 238 ellenőrzés például 28 százalékban tártak fel mulasztást, ami azt jelenti, 66 alkalommal nem adott számlát vagy

blokkot az ellenőrzés alá vont adózó. Emiatt összesen mintegy 11 millió 380 forint összegű bírságot kell megfizetniük a szabálytalankodóknak. Ennél súlyosabb büntetésekre is sor került, a bírságon felül három alkalommal köteleztek üzletet 12, illetve 30 napig tartó zárva tartásra. Jellemzően a vásárokon, rendezvények helyszínén működő adózók esetében állapítottak meg ilyen mulasztásokat az ellenőrök, akik sok esetben nemcsak munkaidőben, hanem hét végén, és az esti órákban is működtek.

A nyugtaadási kötelezettségüket az üzletekkel szemben többségében alkalmi árusok és őstermelők mulasztották el.

Az akciósorozat idején 209 ellenőrzés összpontosított a foglalkoztatás szabályszerűségére. Ebből 28 zárult le szabálytalanság megállapításával. Ebből 17 esetben foganatosított a NAV üzletbezárást, felfüggesztette az adózó tevékenységét, továbbá 6 millió 370 ezer forint bírságot szabott ki. Az adóhivatal tájékoztatása szerint többször is előfordult, hogy a fesztiválokon, rendezvényeken az adózók feketén foglalkoztatták az alkalmazottaikat, akiket megpróbáltak elbújtatni az adóellenőrök elől.

SOROZATOSAN
Egy zalai vállalkozó sorozatosan mulasztott. A zalai Balaton-parton feketén foglalkoztatott munkanélküliekkel dinnyét árusított, háromszor is elmulasztva a blokkadást. Ezért tevékenységének 12, 30 vagy 60 napos felfüggesztése várható. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!