Gazdaság

2011.07.05. 13:38

A horvát főügyészség nem kérte a Mol-vezér kiadatását

Sem a horvát főügyészség (DORH), sem az igazságügyi minisztérium nem kérte Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának a kiadását - közölte a két horvát igazságügyi szerv szóvivője kedden telefonon az MTI megkeresésére.

MTI

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg őket, hogy a Népszabadság keddi számában azt írta, Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt előzetes kiadatását.     A Népszabadság több, egymástól független - de meg nem nevezett - forrásból úgy értesült: a horvátok felajánlották, hogy az általuk később átadandó bizonyítékok és a később megadandó kérdések alapján Magyarországon hallgassák ki gyanúsítottként a Mol-vezért. Az újság szerint ez azt sejteti, hogy egyelőre, legalábbis részben felajánlották az eljárás lefolytatását.

Martina Mihordin, a DORH szóvivője az MTI-vel közölte, hogy a tárca nem kérte Hernádi Zsolt kiadatását.

Ugyanígy válaszolt az MTI-nek Vesna Dovranic, a horvát igazságügyi minisztérium szóvivője. Vesna Dovranic a távirati irodának megerősítette azt is, hogy a kiadatási eljárás lefolytatásában a minisztérium az illetékes szerv.

Meredeken zuhan a Mol árfolyama

Meredeken zuhan a Mol árfolyama kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén arra a hírre, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató előzetes kiadatását.

Az olajipari részvény árfolyam a lélektaninak számító 20.000 forint alá került, napi mélypontja eddig 19.935 forint volt. Tizenegy óra körül 20.050 forinton kereskednek vele, ez 4,07 százalékos gyengülés a hétfői záráshoz viszonyítva. Kereskedők szerint három nagy külföldi befektető adja folyamatosan a részvényt, kérdés, hogy ez a hír mennyire ingatja meg a befektetőket.
   
A Molt jegyzik a varsói tőzsdén is, ott 4,74 százalékot esett az árfolyam, 301,50 zlotyba kerül.
A Mol azt közölte, hogy sem a társaság, sem Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos értesítést az ügyről.
   
A Népszabadság keddi számban azt írta, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását.  A lap több, egymástól független, de meg nem nevezett forrásból úgy értesült: a horvátok felajánlották, hogy az általuk később átadandó bizonyítékok és a később megadandó kérdések alapján Magyarországon hallgassák ki gyanúsítottként a Mol-vezért. A Népszabadság szerint ez azt sejteti, hogy egyelőre, legalábbis részben felajánlották az eljárás lefolytatását. 
Az ügyben illetékes magyar hivatalos források nem kívánták kommentálni a lap értesülését.
A Népszabadság emlékeztetett arra, hogy  horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség.  A lap valószínűsíti, ha a Hernádi elleni eljárás magyar részről zöld utat kapna, az alighanem már önmagában együtt járhat az elnök-vezérigazgató kényszerű távozásával Mol éléről.
   
A Mol 400 forinttal, 1,88 százalékkal 20.900 forinton zárt hétfőn, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

OLDALTÖRÉS: A KIM nem tud kiadatási kérelem előterjesztéséről

A KIM nem tud kiadatási kérelem előterjesztéséről

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint Horvátország nem terjesztett elő kiadatási kérelmet, amit az Európai Kiadatási Egyezmény alapján tehetne meg - közölte a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyével kapcsolatban az MTI érdeklődésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kommunikációért felelős államtitkársága kedden.

Arra a kérdésre, hogy valóban felajánlotta-e a horvát fél, hogy Magyarországon hallgassák ki Hernádi Zsoltot gyanúsítottként, az MTI azt a választ kapta, hogy a KIM-nek erről nincs információja, a jogsegélykérelmeket a Legfőbb Ügyészség kezeli.
   
A Népszabadság keddi számában azt írta, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását. 
A lap több, egymástól független, de meg nem nevezett forrásból úgy értesült: a horvátok felajánlották, hogy az általuk később átadandó bizonyítékok és a később megadandó kérdések alapján Magyarországon hallgassák ki gyanúsítottként a Mol-vezért. A Népszabadság emlékeztetett arra, hogy horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség. 

OLDALTÖRÉS: Orbán: nem járulunk hozzá a Mol-INA-szerződés módosításához

Orbán: nem járulunk hozzá a Mol-INA-szerződés módosításához

A magyar állam határozott tulajdonosi álláspontja az, hogy a Mol és az INA közötti szerződés semmilyen módosításához nem járul hozzá - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban, sajtótájékoztatón. Korábban egy horvát lap arról írt, hogy a horvát kormány akár fel is mondhatja a Mol-INA-szerződést.

A Népszabadság keddi számában azt írta, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását. A Mol kommunikációs vezetője azonban azt mondta, sem a Mol, sem Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte az elnök-vezérigazgató előzetes kiadatását.
 
A magyar kormányfő az ezekre hivatkozó újságírói kérdésre Strasbourgban - az európai parlamenti elnökségértékelő felszólalása után - azt mondta: "a vádakat ismerjük, nem tekintjük kormányközi kérdésnek, a vádak tisztázása a bűnüldöző szervek feladata". "Ebbe nem kívánunk beleavatkozni, és ebben semmilyen szerepet sem kívánunk játszani" - jelentette ki.
Orbán Viktor felidézte, a magyar állam 25 százalékos tulajdonnal rendelkezik a Molban - miután azt "visszaszereztük" az oroszoktól -, és "a mi határozott tulajdonosi álláspontunk az az, hogy semmilyen szerződésmódosításhoz nem járulunk hozzá, amely a horvát olajtársaság és a magyar olajtársaság között jött létre".
   
Horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség - emlékeztetett keddi számában a Népszabadság.
A Vjesnik című zágrábi napilap internetes honlapján június végén megjelentek szerint a horvát kormány esetleg megvizsgálja annak lehetőségét, hogy felmondják a korábbi kormány és a Mol közötti, az INA többségi részesedéséről szóló szerződést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!