Gazdaság

2011.02.07. 18:14

Január végéig leadták a jelentést a biztosítók

A biztosítók adatai szerint megközelítőleg 1,3 millió autós mondta fel korábbi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását a tavalyi kampány során. A biztosítók megküldték adataikat a PSZÁF-nak.

Hajdu Péter

A biztosítóknak január 31-ig kellett jelentést adniuk a PSZÁF-nak  az általuk kötött kgfb-kről, s mint lapunkat a biztosítás.hu internetes alkusz tájékoztatta, a hazai társaságoknál év végéig mintegy 1,3 millió új szerződés került rögzítésre. Ezzel szemben 2009-ben többen, mintegy 1,5 millióan váltottak biztosítót, de csupán a harmaduk vette ehhez igénybe az internetes lehetőséget. A 2010-es kampányban viszont  az online portálokon váltók aránya elérte az 50 százalékot.


A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének megküldött adatok szerint  mintegy 360 ezer szerződést a K&H Biztosítónál rögzítették, az Allianznál 275 ezer, az Astránál 120 ezer, a Posta, a Generali és a Köbe biztosítóknál 100-100 ezer körüli biztosítást kötöttek az év végéig.

Egy tavaly hatályba lépett törvénymódosítás értelmében az autósok egy része most már nem a december 31-i évfordulós határidővel válthat, hanem év közben, attól függően, hogy 2010-ben mikor vásárolta a járművét. Utóbbiak számát a biztosítók 400-500 ezerre becsülik, s a januári adatok alapján már változtattak is a biztosítók év végi erősorrendjén. Az Allianz ismét az élre került, a második helyre utasítva a K&H-t, a Köbe pedig a harmadik helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!