Gazdaság

2010.04.28. 02:28

Új munkahelyek támogatással

Körkép - A Szociális és Munkaügyi Minisztérium az idén is pályázatot hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására. Erre országosan 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

zaol.hu

Az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása elsősorban kedvezőtlen helyzetű térségekben a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának ösztönzését, a regionális különbségek mérséklését, a fejlődőképes vállalkozások piaci pozíciójának erősítését, versenyképességük javítását hivatott szolgálni, tudtuk meg Soós Zoltántól, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ osztályvezetőjétől. Az idén Vas megyéből három, Győr-Moson-Sopron megyéből öt, Zala megyéből két pályázat érkezett. Ezekben összesen 112 új álláshely létrehozásához igényeltek a pályázók mintegy 94 millió forintot.


A munkaügyi központ hat esetben fogalmazott meg támogatási, három projektnél elutasító javaslatot a szaktárca vezetője felé. Egy pályázatot a véleményezési eljárás előtt visszavontak. Az elbírálás határideje 2010. április 30. A pályázók az ettől számított tizenöt napon belül írásban kapnak tájékoztatást az eredményről. Tavaly a három vasi pályázó összesen 110 millió forint támogatást igényelt. Ezek közül a legnagyobb, a 80 millió forintos támogatást igénylő azonban nem felelt meg a feltételeknek, így végül két cég nyert összesen csaknem 30 millió forintnyi támogatást. Ennek fejében a két érintett cég huszonnégy munkahely létrehozását vállalta.

Tavaly Győr-Moson-Sopronból hatan pályáztak, ebből egyet elutasítottak, így csaknem 44 millió forint támogatás segítette 56 álláshely megteremtését. Zalából tavaly hét cég igényelt összesen csaknem 37 millió forint munkahelyteremtő támogatást. Közülük egy visszavonta a pályázatát, egyet pedig elutasítottak. Végül az öt projekt több mint 27 millió forintot kapott a plusz harminchat álláshely létrehozásához.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!