Gazdaság

2010.04.28. 02:29

Élénkül a munkaerőpiac

Körkép - Ma kezdődő és havonta jelentkező sorozatunkban a foglalkoztatás aktuális kérdéseivel foglalkozunk. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával megjelenő összeállításunkban ma a nyugat-dunántúli régió munkaügyi helyzetét vázoljuk.

zaol.hu

 

Nyugat-Dunántúl ipari termelése 2008-hoz képest tavaly 25 százalékkal esett vissza. Ha ennek arányában csökkent volna a régióban a foglalkoztatás is, akkor 45 ezerrel lett volna kevesebb a munkahelyek száma. Ezzel szemben a foglalkoztatás, nemcsak az iparban, hanem a többi területet is figyelembe véve csak 15-18 ezerrel csökkent. A Nyugat-Dunántúlon tavaly havi átlagban 15 ezerrel növekedett a regisztrált munkanélküliek száma.

Abban, hogy nem 45 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, annak az az oka, hogy működött a munkahelymegőrzési program. Ennek hatását 15 ezer álláshelyre becsülik a munkaügyi szakemberek. S van továbbgyűrűző hatása is, ám ez már nehezen kiszámítható. A másik meghatározó tényező a vállalkozásoknak azon szándéka, hogy lehetőség szerint megőrizzék kapacitásaikat és kapcsolataikat. Nagyon sok felszámolás volt a régióban, ám lényegében nem abban a körben, ami a régió ipari vállalkozásainak a gerincét jelenti. Megőrizték legfontosabb kapacitásaikat, ha megrendeléshez jutnak, azokat tudják teljesíteni.

Ennek az a következménye, hogy romlott a termelékenység, ezért növekvő termelésnél előbb ezt kell helyrehozni. A válság második szakaszában rendeződnek az erőviszonyok: kiderül, hogy a végtermékgyártók közül mely cégek maradnak meg a piacon. Ezek kijelölik a partnerrendszerüket. Ekkor már arról van szó, hogy ki kap és ki nem kap megrendelést a korábbi beszállítók közül. Ezért volt fontos a kapacitások megőrzése. A vállalkozások egy része ezt tudatosan, míg a többiek ösztönösen csinálták. Tekintve, hogy régen volt ilyen válság, így nem voltak tapasztalatok arra, hogyan is kell ezt csinálni. Ekkor az állam is a sötétben tapogatódzott, ennek ellenére alapvetően helyesnek bizonyult az irány.

A következő szakaszban még lehet arra számítani, hogy megszűnnek telephelyek, ugyanakkor várhatóan létrejönnek újak is. Ez gyakorlatilag tavaly ősszel kezdődött, s most, illetve a nyáron fog kiteljesedni. Ezt követi a harmadik szakasz. Ez lesz a legizgalmasabb, amikor az új gazdaság létrejön. Amikor új termékeket, szolgáltatásokat állítanak elő új technológiával. Beindulnak a beruházások, s átalakulnak az értékrendszerek. A hagyományos termékek egy része kevéssé válik értékessé, s csökken az áruk. Azok, akik nanotechnológiával dolgoznak, teljesen más terméket tudnak előállítani. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden területen ez a technológia lesz a jellemző, ám a gazdaságnak mindenképpen reagálnia kell az új elemekre. Lehet, hogy az elöl lévő gazdaságok lemaradnak ebben a versenyben, míg a hátsók előre rukkolhatnak, s új iparágak jöhetnek be. Németország legfejlettebb része a 20. század közepéig a Ruhr-vidék volt. A 20. század harmadik harmadában viszont a repülőgép-, az elektronikai és a vegyipar egyes ágaival Bajorország vette át a vezető szerepet.

Ebben a helyzetben a világgazdaság gyors átalakulására lehet számítani. Ezért rá kell segíteni a gazdaság alkalmazkodóképességének növelésére. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben vannak ilyen célok, s benne van a pólusprogramban is. Ezen túlmenően szükség van közvetlenül foglalkoztatást elősegítő támogatásokra is. Ezt az állami foglalkoztatási szolgálaton keresztül kell megvalósítani. Ezek a Társadalmi Megújulás Operatív Programok. Most ott tartunk, hogy a régió minden erre szolgáló pénzt elköltött.

A gazdaságban már most érzékelhetők az élénkülés jelei. A régió gazdasága az év első két hónapjában 16 százalékkal nőtt. Ezen belül Győr-Moson-Sopron megyében 25 százalékkal, Vasban és Zalában pedig alig-alig. A főigazgató viszont úgy látja, hogy e két megyében is elindult a folyamat.

A régióban az év első négy hónapjában 17 ezer 742 állásbejelentés volt. Ez a tavalyi első négy hónaphoz képest négyezres növekedést jelent, s majdnem eléri a válságot megelőző időszak, 2008 első négy hónapjának adatait. Ennek hatására márciusban már csökkent a munkanélküliek száma, áprilisban ez folytatódhat, s ez az élénkség lesz érzékelhető majd májusban is a munkaerőpiacon.

A minap megrendezett szombathelyi és zalaegerszegi állásbörze is ezt mutatja. A két helyen összesen ezerötszáz álláshelyet mutattak be. Ám ez csak egy része a kínálatnak. Áprilisban több mint hatezer új állásbejelentés volt a régióban, s ez májusban még több lesz. A korábbiakhoz képest ez hatalmas változást jelent. Persze ebben benne van az is, hogy a munkaügyi szervezet igyekeszik a vállalatok igényeit maximálisan kielégíteni. Nagyon izgalmas időszak következik, s még nagy kihívásoknak nézünk elébe, zárta helyzetértékelését Kiss Ambrus főigazgató.


Van olyan üzem, amelyben iszonyatos erőfeszítések árán sikerült fenntartani a termelést, ám Szlovákiában, Romániában megszűnt a partnervállalatuk. Ebben a helyzetben elképzelhető, hogy olyan megrendelést kap a cég, hogy kénytelen lesz magyarországi kapacitását bővíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!