Gazdaság

2010.02.26. 03:29

Uniós vegyszerlibikóka a kertekben

Két hete ki sem látszott a kert a hóból, most pedig a hamarosan kezdődő munkákra, köztük a növényvédelemre gondolnak a kiskertek tulajdonosai.

Hajdu Péter

 

Mint Szabó Béla, növényvédelmi osztályvezetőtől megtudtuk, évről évre kisebb-nagyobb mértékben változik a felhasználásra engedélyezett növényvédő szerek köre. Ugyan kisebb mértékben, mint az előző években, de tavaly is megtörtént néhány jól ismert készítmény forgalomból történő kivonása, és erre idén is számítani kell.

A szakember az uniós csatlakozást követő folyamatról egy növényvédő szer kimutatás segítségével adott tájékoztatást. Ebből kiderül, hogy az uniós csatlakozást követően 2008 végéig került sor a növényvédő szer hatóanyagok humán toxikológiai felülvizsgálatára és környezet veszélyességi szempontú felülvizsgálatára. Ennek következtében a visszavont kemikáliák száma jelentősen meghaladta az új engedélyt kapott szerek mennyiségét. 2005-2009 között összesen 895 növényvédő készítmény forgalmazását vonták vissza, vagy módosították, s ezzel szemben 289 szer került forgalomba.

A legnagyobb csökkentés éve 2007 volt, amikor 322 készítményt vontak be, és 67 került forgalomba helyettük. 2008-ban 256 szűnt meg, és 88 új jelent meg. Tavaly már kissé mérséklődött ez az arány, a 73 visszavont növényvédő szerrel szemben 67 új jelent meg.

- A készítmények kereskedelmi forgalomból történő kivonására a visszavonó határozat kiadását követő fél-, egy év türelmi idő után kerül sor, így például a 2007-2008 évi engedély visszavonások után tavalyig minimum 30, a kistermelők részére is kiszerelt készítmény tűnt el a kereskedők polcairól - mondta az osztályvezető.

Az említett körben négy talajfertőtlenítő szert említett, amelyek helyett a kínálat egyetlen anyagra szűkült, de számos jól ismert kontakt és felszívódó gombaölő, illetve rovarölő készítmény tűnt el a polcokról. Előbbiekből 13, az utóbbiakból 5. Emellett forgalmi kategóriaváltás hatására a kaptán és folpet hatóanyagúak sem kaphatók már kiskereskedelmi egységekben. A forgalomból idén eltávolítandó növényvédő szerek között egy atkaölőt, terméskötődés szabályozót, egy jól ismert gyomirtót és egy rovarölőt említett.

Arra a kérdésre, mire számíthatnak a kistermelők, Szabó Béla elmondta: Az engedélyezett és az előző években forgalomba került növényvédő szerek mellé az elmúlt két évben néhány új hatóanyag-tartalmú, a mai kor követelményeinek megfelelő gomba- és rovarölő kapott engedélyt.

- A növényi károsítók és kártevők leküzdése érdekében a kistermelőknek elegendő számú készítmény áll rendelkezésére. Ugyanakkor az engedélyezésre kerülők kedvezőbb humán toxikológiai és környezetkímélő hatásuk mellett sajnos egyes nehezen irtható károsítók esetében, elsősorban a rovarok körében, például a vértetűk és pajzstetvek ellen gyengébb hatékonyságúak. Ezért a védekezés során nagyobb odafigyelés, a kistermelői körben könnyebben megoldható agrotechnikai, mechanikai védekezés alkalmazása is szükséges - mondta a szakember.

A gazdaboltokban napról napra élénkül a forgalom, a Zrínyi úti mezőgazdasági üzletben tegnapi ottjártunkkor a vevők többsége vetőmagokat keresett. Az igazi forgalomnövekedést azonban jövő héttől, márciustól várják.

- Jó idő kell, hogy meginduljon a forgalom, és most hónap vége van, kevesebb a pénz is a vevőknél - így Léránt Lajos üzletvezető, akitől a növényvédő szerek iránt érdeklődtünk. - Tavaly is vontak ki a forgalomból, és idén is lesznek olyan készítmények, amelyeknek megszűnik a hatóanyag-engedélye. A rovarölő szerek közül például a Bi 58 már megszűnt, és a szürkerothadás elleni Topsin Metilt is hiába keresik a vevők, év végétől nem forgalmazhatjuk. Az eltűnők helyett azonban tudunk mást, környezetkímélő készítményeket ajánlani. Egyedül a talajfertőtlenítő szerekkel van pillanatnyilag gond, ezekből több megszűnt, és egyelőre nem érkezett helyettük más - mondta érdeklődésünkre az üzletvezető, aki szerint átlagosan 4-5 százalékkal emelkedik csak idén a növényvédő szerek ára.


Tapasztalataik szert az új hatóanyagú készítmények megismerése 5-8 évet vesz igénybe, így a legújabbak elterjedése még évekig tart, mert nehéz a megszokott, ismert növényvédő szertől  megválni.   A már megismert készítményekhez sokan azok hatáscsökkenése, vagy kedvezőtlenebb tulajdonságaik ellenére is ragaszkodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!