Gazdaság

2010.01.04. 07:25

Enni gazdasági válság idején is kell

2009-et a válság éve volt a gazdaságban. Csúcsokat döntött a cégek megszűnése, felszámolása. A sütőipar sem volt kivétel, tudtuk meg Berta Lászlótól, a Zalaco tulajdonos vezetőjétől.

Hajdu Péter

- Az év során körülbelül 200 kis- és közepes nagyságú pékség ment tönkre az országban, és várható, hogy még további 100-200 pékség erre a sorsra jut. Mindennek a hátterében a gazdasági válság okozta hatás áll. Sokan azt gondolják, hogy enni válságban is kell, így az ágazatban az igények folyamatosak. Csak elfelejtik azt, hogy olyan alaptermékekkel, mint például 14-15 forintos bolti zsemle, vagy egy 200 forintnál olcsóbb, kilogrammos kenyér, tönkremennek a vállalkozások - jelzi Berta László az iparági csődök egyik okát.

Mint elmondta, a sütőiparban az úgynevezett naturáliák, az alaptermékek fogyasztáscsökkenése ugyan kicsi, de a tendencia azért a mérséklődés. Példaként említette, hogy az egy főre jutó, átlagos, éves, mintegy 80 kilogrammos kenyérfogyasztás 2009-ben körülbelül 3 kilogrammal csökkent. E mögött azonban az is sejthető, hogy az emberek takarékosabban élnek, jobban odafigyelnek arra, hogy kevesebb maradék kerüljön a szemétbe.

- A Pékszövetség és a GKI közös felmérése szerint két évvel ezelőtt a megvásárolt sütőipari termékek 14 százalékát nem fogyasztották el a háztartások. Még nincsenek erről friss adataink, de vélhetően csökken ez az arány, a válság egyik hatásaként.

A vezető elmondta továbbá, hogy mivel az alaptermékek leszorított ára nem elegendő a talpon maradáshoz, úgy látja, a versenyképes sütőipari cégek, köztük a Zalaco, az alapvető sütőipari termékek mellett elsősorban az úgynevezett prémium termékekre alapozhatnak.

Arra a kérdésünkre, hol helyezkedik ma el a Zalaco a hazai sütőipari ranglétrán, közölte: - A Zalaco a létszámát tekintve nem, de a forgalom szempontjából a legnagyobb hazai sütőipari kiskereskedelmi hálózattal rendelkező cég lett. A hálózatot 2006. júliusától kezdtük fejleszteni, akkor a Zalacónak 3 saját boltja volt és 2 pavilonja. A hároméves fejlesztési munka eredményeként ma 40 szaküzletünk van Zala, Vas és Veszprém megyében. Naponta 20-25 ezer ember vásárol ezekben a boltokban, és ezen a körön kívül hozzánk tartozik még 30 franchise-üzlet. Egy ekkora hálózat nagy biztonságot ad számunkra a kereskedelmi munkában és a termelésben is, de óriási felelősséget is jelent. Mert mindennap meg kell mérettetnünk magunkat. Egy szupermarketbe akkor is bemennek az emberek, ha gyenge minőségű a pékáru, mert ezernyi mást is találnak. De a szakboltjainkba betérők kifejezetten pékáruért jönnek, és naponta minősítik a munkánkat. Ezért egy pillanatnyi megingást sem engedhetünk meg a minőségben. Ez a válasz arra, hogy a Zalaco miért tudott sikeres maradni a válság időszakában is - közölte, s hozzátette, az innováció a legfontosabb stratégiai szempontjuk.

Ez a termékek folyamatos fejlesztését jelenti úgy, hogy az élvezeti érték és az egészséges táplálkozás együttes megtartásával igyekeznek visszahozni a korábbi, hagyományos, tradicionális sütőipari termékeket. Idén 60 új sütőipari, és 20 cukrászati terméket vezettek be a boltjaikban.

- Egyre több szó esik az egészséges táplálkozásról. A mi felelősségünk azért nagy ezen a területen, mert sütőipari terméket mindennap fogyasztanak az emberek. Ennek jegyében évek óta nem használunk sem tejport, sem savóport, hanem csak tel-jes tehéntejjel dolgozunk. Mondok egy másik példát. A leveles tészták készítéséhez vajat használunk. De mivel nem lehet megfelelő minőségű hazai vajat venni, sajnos Normandiából kell vásárolnunk francia vajat, aminek az ára kilónként 1550 forint. Ha ehelyett margarint tennénk a tésztába, mint a sütőipari cégek többsége, az a margarin 200 forint lenne - mondta a cégvezető a minőség kapcsán.

A versenyképesség érdekében tett erőfeszítésként említette mindezt, továbbá egyfajta profiltisztításként azt a lépést, melynek során megváltak a cég gépkocsi parkjától. Az árufuvarozást külső vállalkozás végzi.

A karácsony előtti napokban jártunk a cég egerszegi központjában, ahol huszonnégy órában ment a termelés. Mint Berta László elmondta, ez mindennap így van, mert három óránként szállítják az üzletekbe a friss termékeket.

AZ ORSZÁGOS ÉLMEZŐNYBEN
– Hosszú távon, nem a pillanatnyi érdekek hatása alatt tervezzük a tevékenységünket, mert családi vállalkozás vagyunk, szerintem ez is a siker titka – mondta Berta László. Az elmúlt évtől mintegy 4 milliárd forint árbevételt várt a vezető cégcsoport szinten. Ezzel a forgalmi adattal az országban a második helyet foglalják el a sütőiparban. Az új év kapcsán pedig elmondta, hogy idén ünnepli 60 éves működését a cég, s folyamatos rendezvényeket, meglepetéseket terveznek a boltjaikban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!