Gazdaság

2010.01.22. 03:29

Egyetemi fórum a burgonyáról

Keszthely (há) - A burgonyatermesztés hazai biológiai alapjai, fajtaválasztéka, jövedelmezősége számos olyan lehetőséget tartogat, ami nincs megfelelően kihasználva. E problémák hosszú idő óta jelen vannak az ágazatban.

Horányi Árpád

Minderről a Pannon Egyetem Georgikon Karán tegnap megtartott szakmai fórumon esett szó, amit Állandósult aktualitások címmel rendezett az intézmény Burgonyakutatási Központja. A termelők, kutatók és szakigazgatási szervezetek képviselőinek részvételével lezajlott tanácskozáson házigazdaként dr. Polgár Zsolt igazgató bevezető előadásban világított rá a program címében megfogalmazottakra. Elmondta: a legnagyobb kihívás a piaci verseny, aminek a burgonyaágazat Magyarországon ma nem felel meg jól. Ennek okai közt említette a drága termelést, ami adódik az import vetőgumó indokolatlan mérvű használatából, ezzel együtt az alacsony hozamok melletti magas ráfordításból, a piac minőségi kifogásaiból, amiben gumóbetegségek játszanak közre nagyban. Megoldásként beszélt a fajták cseréjéről, a hazai szaporítóanyag előnyben részesítéséről, amit a nemesítés, az elit gumó előállítás kínál. Említést tett az utóbbi időben megjelent karantén betegségek terjedésének problémáiról, köztük a barna rothadásról, ami 10 éve jelent meg hazánkban, azóta máig már 40 termőhelyen észlelték az előfordulását. A vezető szakember mindemellett hangsúlyozta: nagyon fontosak a termelési, támogatási, szabályozási rendszerek, amihez az agrárium gyakorlata igazodik, de ez a jogkövetés akkor hozza meg a nemzetgazdasági szintű eredményét, ha maguk a szabályozások hatása jó irányú.

A fórumon előadás hangzott el az agrárintervenció alakulásáról, a terméktanácsi tájékoztatóban az érdekképviseleti érvényesítési lehetőségről, azok gátjairól, s az áthidalási lehetőségekről esett szó.

A Keszthelyen folyó burgonyakutató munka 60 éves fennállása jegyében üdvözölte a tanácskozást dr. Rédey Ákos rektor, a jubileum alkalmával visszatekintést tett az évtizedek mérföldköveire, amik megalapozzák a hazai fajták növekvő térnyerését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!