Gazdaság

2009.08.22. 08:41

Nagy az európai termés, vagy spekuláció szabályozza a piacot?

Zalaegerszeg - A gabonaárakat nézve legjobb lenne tárolni a learatott árpát, búzát, repcét. Azonban közeleg a vetés ideje, vissza kellene forgatni a várt bevétel egy részét, ráadásul a tárolókban kell a hely a hamarosan betakarításra kerülő napraforgónak, kukoricának.

Hajdu Péter

A még gabonatárolókban levő termény iránt mindeközben nem nagy a kereslet, a tavalyihoz képest jóval olcsóbb minden, ráadásul a napraforgó, kukorica ára is csökken. Nem könnyű eldönteni a gazdálkodóknak, hogy mikor járnak jobban. Ha várnak, vagy olcsón értékesítenek, ha egyáltalán sikerül. Többnyire úgy érzik, csak rosszul járhatnak idén. Abban megegyeznek, nyereség nem lesz. A kistermelők közül sokan sodródnak, kénytelenek elfogadni a legközelebb adódó megoldást. Meg kell venni a vetőmagot, a műtrágyát, miközben a bevétel még sehol.


Vevőre talált a repce, igaz, a tavalyinál alacsonyabb áron
Fotó: Ohr Tibor

A zalaszentgróti Szenecsár Józsefék az örökölt, vásárolt, s részben kárpótláson vett földjeikből mintegy 50 hektáron folytatnak szántóföldi növénytermesztést.

- Az biztos, hogy az idei évem veszteséges lesz. A termés is kevesebb lett. Őszi árpát és repcét vetettem, az árpám hektáronként 40 mázsás átlagtermést hozott, ez kevesebb a tavalyinál, és a repce is, a 25 mázsás átlaggal. A gazdálkodást segítő integrátornak adtam el a termést. Az árpa tonnájáért először 2600 forintot ígért, aztán nemrég azt mondta, sajnos csak 2300-ért tudja eladni. Tavaly 3500 forintot kaptam az őszi árpáért. Ugyancsak jóval kevesebbet kapok a repcéért is. Egy része elkelt 8300 forintért, aztán lecsökkent az ára 6800 forintra. A terményem az integrátor cég magtárában van, nekem nincs lehetőségem a tárolásra. Ha nem adom el, fizetni kell a tárolási költségeket, és lehet, hogy még többet veszítek - mondta az idei körülményekről Szenecsár József.

Arra a kérdésre, tudja-e folytatni a termelést, azt mondta, muszáj, hisz egyébként nem tudna mit kezdeni az 50 hektárnyi szántóval.

- Hamarosan vetni kell a repcét, idén még folytatom. Legföljebb nem műtrágyázom meg a földjeimet, valahogyan ki kell gazdálkodni a veszteséget. Hogy jövőre mi lesz, meddig tudom így folytatni, azt azonban nem tudom - közölte a gazdálkodó.

Az ő és a térségben mások termelését is integráló dr. Szabó Agrokémiai Kft. vezetője, dr. Szabó Balázs is hasonlóképpen jellemzi a kialakult helyzetet.

- Valóban nehéz a helyzet. A bankok szigorúbb feltételekkel kevesebb pénzt hiteleznek, a kockázat minden területen nagyobb. Sajnos az idei termelést a tavalyi magas bejövő árak ütötték agyon. Rózsaszín jövőt sejtetett a tavalyi helyzet, 100 ezer forint fölött is volt a repce ára, most 62 ezer forint körül lehet eladni. A napraforgó árcsökkenése katasztrofális, a tavalyi tonnánkénti 100-120 ezer forinttal szemben jelenleg 52-53 ezer forint a tőzsdei ára. Mi eladtunk mindent, most folyik a betárolt repce és takarmánybúza kiszállítása a raktárból. A takarmánybúzát sajnos gyalázatosan alacsony áron, tonnánként 23 ezer forintért kellett eladnom. Ha jövő évig várok vele, ahhoz, hogy a tárolási költségeket behozza, az árának el kellene érni a 30-32 ezer forintot. Amit nem hiszek, mert jó esetben az étkezési búza kerül ennyibe - mondta dr. Szabó Balázs az integrátor számára is kényszerű helyzetről.

A több ezer hektáron gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozások is érzik az agrárolló idei hatását. Tahin Dezső, a szentgróti Zal-Agro Zrt. vezérigazgatója azt közölte, hogy a számukra felkínált eddigi árajánlatok nem haladják meg a termelés önköltségét.

- A minőség sem kiemelkedő, de azt gondolom, nem is a minőség a probléma. Mindenki óvatos, mindenki csak vásárolgat. A termelők egy része megpróbál közraktározni, abban bízva, hogy az árak elmozdulnak. Korábban a feldolgozók megvették az éves szükségletüket. Most mindenki apránként vásárolgat, spekulál. A külfölddel is ez a helyzet. Úgy tudom, Európában nem takarítottak be hatalmas termést, hanem ott is egyfajta spekulatív magatartás jelent meg. A szándékos visszafogást, az alacsonyan tartott gabonaárakat szerintem a termelők kifárasztására alkalmazzák - mondta.

A cég búzatermelésének jelentősebb része vetőmag, de amit integrátorként vásároltak fel más gazdálkodóktól, azt még tartják, nem adták el. Mint a vezérigazgató elmondta, ők a közraktározásban spekulálnak, azaz várnak. Igyekeznek a közraktározást hitellel finanszírozni. Ugyanis mint elmondta, bíznak a feldolgozók - takarmányüzemek, malmok - részéről előbb-utóbb megnyilvánuló vételkényszerben, amitől árfelhajtó hatást várnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!