Gazdaság

2008.06.09. 02:28

Száz év a szakma szolgálatában... Erkölcsi elismerés

Zalaegerszeg - A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége három évente ítéli oda azt a Közgazdász-díjat, amelyben idén mindössze hárman részesültek, köztük dr. Csanádi Ágnes, a BGF PSZF Kar Zalaegerszegi Intézetének docense.

Kovács Krisztián

Jelenleg Magyarországon a közgazdasági jellegű szakmai szervezetek között, mind taglétszámát, mind szerepét tekintve, a több mint százéves múltra visszatekintő Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a legjelentősebb, melynek soraiban az adott időszak kiemelkedő közgazdászai is helyet foglalnak. A társaság megyei, megyei jogú városi szervezetek, valamint szakosztályok keretei közt végzi a tevékenységét: a tagságon keresztül biztosítja a közgazdász szakma együvé tartozását, s nagy részt vállal a közgazdasági kultúra terjesztésében is. Konferenciáin az éppen aktuális gazdasági kérdésekre próbál választ találni. A legközelebbi - június végén Egerben megrendezendő - 46. vándorgyűlésén például a lisszaboni reformok magyarországi megvalósításával, azaz többek között a versenyképesség javításával, a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő oktatási struktúra kialakításával, a nyugdíjrendszer kérdéseivel, a konvergenciaprogrammal s a folyamatosan emelkedő élelmiszer-, nyersanyag- és energiaárak közepette a magyar gazdaság kilátásaival foglalkozik majd. A témaválasztás is jelzi - fogalmaz dr. Csanádi Ágnes főiskolai docens -, hogy a reformok nem csak hazánk sürgető tennivalói közé tartoznak, hiszen az EU régi és új tagállamai is hasonló feladatok előtt állnak, bár közülük sokan lényegesen kedvezőbb gazdasági környezetben láthatnak hozzá a megvalósításhoz. A fenti kérdések megvitatása a mindenkori kormányzat számára pedig azt az üzenetet hordozza, hogy a közgazdász társadalmat is foglalkoztatják az aktuális gazdasági problémák, melyekre készek megoldási javaslatokat kidolgozni.

- A társaság zalai szervezete száz-százötven fős tagság segítségével végzi a munkát - tudjuk meg dr. Csanádi Ágnestől, akit a megyei szervezet áprilisi tisztújító közgyűlésén alelnöknek választott. - Célunk, hogy közgazdász körökben mélyítsük a szakmai tudnivalókat, s hogy bővítsük a fiatal közgazdász nemzedék gazdasági ismereteit. A nyitott rendezvényeinken pedig a város és a megye érdeklődői számára is biztosítjuk a részvételt, s azt tapasztaljuk, hogy e fórumokon a vezető közgadászok által tartott gazdasági helyzetértékelés mindig sok érdeklődőt vonz.

Az elmúlt választási ciklus lényeges történéseként, a bankszakma vezetőinek igényére, felvetésére a Budapesti Gazdaságtudományi Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete és Magyar Fejlesztési Bank valamint az MKT együttműködési megállapodásával megalakult a Bank-Klub, melynek keretében a bankszakmában dolgozó közgazdászok speciális szakmai kérdéseket vitatnak meg.

- A megyei szervezeten belül ifjúsági tagozat is működik - folytatja dr. Csanádi Ágnes -, melynek tagjai a főiskolai hallgatók köréből kerülnek ki. A fiatalok országosan is elismert, aktív társasági tevékenységet folytatnak, szakmai rendezvényeket szerveznek, konferenciákon vesznek részt.

Mint dr. Csanádi Ágnes hozzátette: abban, hogy a zalai szervezet évről-évre sikeresen valósítja meg célkitűzéseit, nagy szerepe van a megyei elnökség tagjainak munkáján túl a számviteli főiskola oktatóinak is.

Dr. Csanádi Ágnes, a BGF PSZF Kar Zalaegerszegi Intézetének docense, az igazgatói hivatal vezetője, kiemelkedő szakmai, közéleti tevékenységének, példamutató és lelkiismeretes oktatómunkájának elismeréseként kapta a Közgazdász-díjat, amelyet a társaság elnökétől, dr. Kádár Béla akadémikustól vehetett át.

A közgazdász pályát szülei javaslatára választotta. A számviteli főiskola s a közgazdaságtudományi egyetem elvégzése után egyetemi doktori címet szerzett. Mielőtt tanítani kezdett, dolgozott államháztartási területen s vállalatnál. Adótanácsadói és könyvvizsgálói képesítést is szerzett, amelyet a gyakorlatban is hasznosított. A főiskolán 1989 óta pénzügyi tárgyakat oktat, és Zalaegerszeg önkormányzata pénzügyi bizottságának alelnöke. Szívesen publikál, leginkább az adózás területét érintően.A vezető közgazdászok helyzetértékelése mindig sok érdeklődőt vonz

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik