Gazdaság

2008.03.27. 03:27

Majd félezer pályázat

Zalaegerszeg (haa) - A szociális szövetkezetek megalapításának, működtetésének támogatására az Országos Foglalkoztatási Közalapítány tavaly októberben írt ki pályázatot, amelyre (messze felülmúlva a várakozásokat) 444 projektterv érkezett.

Horváth A. Attila

A hátrányos helyzetűeket, munkanélkülieket is foglalkoztató, a helyi hiánytevékenységek ellátására szerveződő szociális szövetkezetek, mint újszerű vállalkozási formák népszerűsítését a Magyar Népfőiskolai Társaság vállalta, így a magas pályázati kedv jórészt a szervezet munkájának köszönhető. Minderről Fehér Lászlóné, a Zalai Népfőiskolai Egyesület titkára tájékoztatta lapunkat, miután nemrég zárókonferencián összegezték a népszerűsítő programok tapasztalatait.

- Nagyon sok pályázat az utolsó napokban érkezett be az OFA-hoz, ezért a feldolgozásuk még tart, ekkora érdeklődésre pedig amúgy sem számítottak a pályázat kiírói. A lényeg, hogy gazdaságilag fenntartható, jó minőségű szolgáltatásokat kínáló vállalkozások alakuljanak, és hogy a kiváló projektötletek végül megvalósulhassanak - hangsúlyozta Fehér Lászlóné.

Mint megtudtuk, Zalából is többen pályáztak, köztük a Regionális Otthonteremtő Alapítvány, melynek képviseletében a letenyei Horváth József elmondta: földmunkával és építőipari tevékenységgel foglalkoznának, illetve szezonális jelleggel fafeldolgozást is vállalnának e formában.

- Így munkát tudnánk biztosítani több, szakmai tapasztalattal már rendelkező, ám jelenleg állás nélküli embernek. Sok hátrányos helyzetű személlyel állunk kapcsolatban, az OFA tőkeinjekciójával ezért hamar képesek lennénk elindítani a vállalkozást - mondta Horváth József.

Gérczei Ildikó zalabéri polgármester 9 jól képzett és jól szituált álláskeresőt vonna be a vállalkozásba. Mint mondta, a településen jelentkező igények ellátását, például az idősek segítését vállalná a szociális szövetkezet, továbbá hozzájárulna, hogy a faluban működő kistermelők termékeit szélesebb körben is forgalmazni lehessen. - Fontos, hogy a munkanélküli tagok jövedelemhez jussanak, s persze a megcélzott tevékenységre is nagy szükség volna helyben - jelezte a polgármester.

Ezek is érdekelhetik