Gazdaság

2007.10.05. 02:27

Tapasztalatokat gyűjtöttek

Keszthely (há) - Egyhetes szakértői tanulmányúton vett részt Szlovéniában a Keszthelyi Akadémia Alapítvány Szakközépiskola hat fős csoportja, a szakmai látogatásra a Tempuspályázaton nyert támogatással kerülhetett sor.

Horányi Árpád

Dr. Takácsné Hegyi Andrea programmenedzser, a pedagógus küldöttség vezetője elmondta, hogy a szakképzés terén tartós együttműködési lehetőségre tettek szert, ez segíti az alkalmazott pedagógiai módszerek bővítését, a képzés gyakorlatiasságának erősítését. Folytatásként a tapasztalataikat felhasználják újabb pályázati alapok megcélzásához is, ami a tanulóik számára tesz lehetővé hasonló ismerkedést és nyelvgyakorlást. Fontosnak tartják ezt ahhoz, hogy a fiatalok mind sikeresebbek legyenek a munkaerőpiacon.

Ezek is érdekelhetik