Gazdaság

2007.10.30. 03:27

Műtőasztalon a turizmus?

Zalaegerszeg (tt) - A csökkenő turisztikai fejlesztési források, s a stagnáló vendégforgalom miatt borús jövőképet festett hazánk idegenforgalmáról az országgyűlés turisztikai bizottságának elnöke.

Tódor Tamás

Bajban van a hazai turizmus - jelentette ki Bánki Erik, a Magyar Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke a közelmúltban Zalaegerszegen megrendezett idegenforgalmi konferencián. A megállapítás a jövő évi turisztikai költségvetésre vonatkozik, hiszen mint az elnök kihangsúlyozta, az országos turisztikai célelőirányzat összege évről évre több milliárd forinttal csökken. A - többek között idegenforgalmi marketingre is fordítható - turisztikai célelőirányzat összege 2008-ban ugyanis 7,9 milliárd forint lesz, míg idén 9,6 milliárd forintból gazdálkodhattak a szakemberek. Bánki Erik szerint Ausztria ezen összegek tízszeresét használja fel a turizmus erősítésére, de Szlovákia is kétszeres büdzséből gazdálkodik.

Megtudtuk, a jövő évi turisztikai célelőirányzatból 5 milliárd forintot a Magyar Turizmus Zrt. költségvetése tesz ki. Kutatásokra, elemzésekre és szervezeti együttműködésre összesen 274,5 millió forint értékben lehet pályázni az elkövetkező évben, míg turisztikai nagyrendezvények (például a Szegedi Szabadtéri Játékok, Művészetek Völgye programjai) lebonyolítására 200 millió forint áll majd rendelkezésre. Utóbbi összeg szerepel a turisták komfortérzetének javítása rubrikában is (például szúnyoggyérítés a Balatonnál).

Sötét jövő elé nézhetünk, már ami a turisztikai célelőirányzaton kívüli fejlesztési forrásokat illeti - hangoztatta Bánki Erik. Kijelentése nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a Balaton integrált térség támogatására 2008-ban kerek nulla forint áll rendelkezésre - szemben az idei 343 millió forintos vagy a 2006-os 1,3 milliárd forintos kerettel. Hasonlóan nulla forint jut 2008-ban a kiemelt regionális repterek fejlesztésére, míg idén 90 millió forint, 2006-ban pedig 850 millió forint szerepelt a költségvetésben. Szerencsésebb helyzetben vannak a kis- és középvállalkozások, az általuk igényelhető fejlesztési forrásösszeg csupán redukálódott: 2006-ban 7 milliárd forint, idén 3,3 milliárd forint állt rendelkezésre - jövőre pedig 2,3 milliárd forint lesz a keretösszeg.

A turisztikai bizottság elnöke hazánk idei 1-9. havi vendégforgalmát sem értékelte kedvezően. Mint megjegyezte, ezen időszak alatt Európában egységesen 6 százalékos forgalomnövekedés mutatkozott, Magyarországon viszont csupán stagnálást észleltek. A főváros látogatottsága egyértelműen visszaesett, de a Balaton vendégforgalmának emelkedését sem tartja kirobbanó sikernek a néhány évvel ezelőtti drasztikus csökkenéshez képest.

Bánki Erik lapunk érdeklődésére európai uniós turisztikai pályázati lehetőségekről is szólt: hazánkban 2013-ig összesen 300 milliárd forint uniós támogatás vehető igénybe (de például Csehországban ugyanezen összeg 1000 milliárd forintnak megfelelő eurót tesz ki).

A nyugat-dunántúli regionális operatív program turisztikai vonzerőfejlesztés keretében meghirdetett pályázat során összesen 3380 millió forint áll rendelkezésre a 2007/2008-as évadban - meglévő gyógy- és termálfürdők minőségi fejlesztésére; a történelmi és kulturális örökség fenntartható hasznosítására; valamint tájegységi, öko- és aktív turisztikai programcsomagok fejlesztésére.

Bánki Erik szerint előrelépés közös szakmai összefogással lehetséges.

Ezek is érdekelhetik