2007.01.10. 03:29
Hegesztő csodák
Zalaegerszeg - Pályázati forrás segítségével korszerű eszközökkel gyarapodott a Munkácsy-szakközépiskola fémipari tanműhelyének ívhegesztő kabinetje. Az újdonságokat tegnap mutatták be.
- A két intézmény technikai hátterét egységes rendszerben szervezzük. A mostani beszerzés része annak a korszerűsítési folyamatnak, amelynek során a munkaerőpiaci igényeket szem előtt tartva, s elsősorban a hiányszakmákra koncentrálva igyekszünk a fejlesztéseket megvalósítani. Így most a gépészet, a fémtechnika került előtérbe, ennek egyik része az ívhegesztő műhely berendezéseinek megújítása - hangsúlyozta Baján Antal igazgató. A Decentralizált Szakképzési pályázat 2006. évi nyerteseként valósíthatták meg az igen jelentős, 6,5 millió forint értékű eszközbeszerzést. Ebből 1,8 millió forintot az iskola önrészként biztosított abból a szakképzési alapból, amit a velük kapcsolatban álló cégek nyújtottak számukra, a pályázaton pedig 4,7 millió forint támogatást nyertek. Összesen kilenc eszközt vásároltak: 3 darab Rehm Synergic 350-es digitális vezérlésű, acél és alumínium hegesztésére alkalmas berendezést, továbbá hat darab bevont elektródás, ugyancsak digitális kijelzéssel működő kézi ívhegesztőt.
Horváth József szakképzési igazgatóhelyettes arra utalt, hogy a Munkácsy-középiskola 33 éves múltra visszatekintő tanműhelyében ezúttal olyan gépi fejlesztés valósult meg, ami az iparban is megtalálható, így a tanulók az alapképzés során begyakorolhatják ugyanazt a technológiát, amit majd a mindennapi munkájukban alkalmaznak.
A frissen beszerzett eszközöket a diákok munkabemutatóval avatták fel. Az oktatás során a szerkezetlakatos, a szerszámkészítő, a vezérlés és szabályozástechnika, a mechatronikai technikus, valamint a karosszérialakatos tanulók képzését segítik ezek a berendezések. Mint ahogy azt az igazgató előrevetítette, a cégek kérésére sorra kerülő hegesztő, illetve betanított szerkezetlakatos felnőttképzés során is alkalmazzák majd ezeket a gépeket.