Gazdaság

2009.12.23. 07:40

17 centiméter hosszú a füle! A kihalás szélére sodródott (fotóval)

A magyar óriásnyúl tavaly a kihalás szélére sodródott. Felismerve a kritikus helyzetet, néhányan szívügyüknek tartják, hogy megmentsék az őshonos fajtát.

Sámel József

- Számos szervezet működik az őshonos állatfajtákért, talán egyedül a magyar óriásnyúl volt ez alól kivétel. Pedig igazán megérdemli, ezért döntöttünk a megalakítás mellett - fogalmazott a keszthelyi Garamszegi Tibor, aki amellett, hogy az egyesület életében, munkájában szerepet vállal, a csehimindszenti telepen tenyészti is a nyulat. - Hivatalos tenyésztő nincs, de tudjuk, hogy sok faluban még fellelhető az óriásnyúl, szeretnénk felvenni a gazdákkal a kapcsolatot, hogy felmérhessük, s minél szélesebb körben megismerhessük az állományt.

A magyar óriásnyúl az egyetlen nyúlfajta, amit hazánkban hivatalosan is őshonosként ismernek el. Közel évszázados múltra tekint vissza, kialakításában meghatározó szerepe volt a parlagi nyulaknak. A háztáji gazdaságok gyakori állataként jelentős szerepet játszott a családok hússal és prémmel való ellátásában. A jellemzői között említhető, hogy a súlya öt-hét kilogramm, a teste 60-65, a füle 15-17 centiméter hosszú. A színe fehér, fekete, vasderes, szürke-vadas, barnás-vadas vagy sötétszürke.

- A jelszavunk a Mentsük meg a magyar óriásnyulat!, ami tartalmazza a fő célunkat - folytatta. - Jó lenne, ha beindulna a tenyésztése, a nemesítése, s génbankot is sikerülne létrehoznunk. Ezesetben a fajta megmenekülne a kihalástól. Más téren is hasznos lenne a szaporítása. Strapabíró fajtáról van szó, mely ökológiai körülmények között tartható. Félintenzív tartásmóddal el lehetne érni azt a mennyiséget, melyet a piac elbír, vár. Merthogy az óriásnyúl húsának minősége nagyon jó, ezért - nem a tömegtermelést tartva szem előtt - biztosan lenne piaca hazánkban, s külföldön egyaránt.

Garamszegi Tibor hozzátette: az óriásnyúl megmentése, tenyésztése komoly szakmai kihívást jelent, ám csak a jelenlegi helyzetből továbblépve lehet jövője, mégpedig sikeres jövője a fajtának.

- Az egyesület tagjai egytől egyig lelkesek, bízunk benne, hogy a magyar óriásnyúl elfoglalhatja méltó helyét a fajták között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!