Galambok

2016.08.24. 13:51

Tizenöt galamboki roma gyermek kapcsolódhatott ki - Egy ősi szakma titkai

Galambok – Balatonberényben táboroztatta egy héten át a település hátrányos helyzetű gyermekeit a helyi roma önkormányzat.

Horváth-Balogh Attila

Ezen a héten pedig egyfajta „utótáborozás” zajlik a községben, mely során a gyerekek megismerkedhetnek a kosárfonással is. Mint azt Bogdán Sándor, a Galamboki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke előrebocsátotta: múlt vasárnap délután értek haza a berényi táborból, ahova 15 gyereket vittek.

– A tábor itthon folytatódik, már második napja foglalkozunk kosárfonással és a gyerekeket láthatóan érdekli a dolog – magyarázta. – A tábor végén pedig igyekszünk őket visszazökkenteni a régi kerékvágásba és felkészíteni az iskolakezdésre, majd pénteken egy tábortűz mellett szalonnasütéssel, énekléssel elköszönünk tőlük.

Kakas József és a gyerekek egy része, Bogdán Levente, Bogdán György, Farkas Norbert, Bogdán Szilvia és Orsós Zinajda

Bogdán Sándor hozzátette: a gyerekek többsége már nem ismeri a kosárfonást, ezért gondolták úgy, hogy felelevenítik ezt a régi beás hagyományt Kakas József kosárfonó közreműködésével. – Amikor a romák letelepedtek, általában csak erdőszélekre engedték őket, nedves, lápos területekre, így lett elsődleges pénzkereső tevékenységük a fafaragás és a kosárfonás, hiszen ezekhez volt bőséges alapanyag ezeken a területeken – jegyezte meg Orsós Vendel, a roma önkormányzat partnere, az Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület elnöke. – Aztán jöttek a céhek, elvették a kosárfonást a romáktól, így ebből sajnos, ma már nem lehet megélni, vagy csak nagyon nehezen, az olyan profiknak, mint Kakas József.

A Somogy megyei Kisbajomból érkezett kosárfonó népművész elmondta: a gyerekek mindenütt, magyar és roma táborokban egyaránt érdeklődnek a kosárfonás rejtelmei iránt, pont azért, mert már nagyon kevesen művelik, a szakma kihalófélben van.

– A galamboki gyerekekkel szíveket, kosarakat ajtódísz-karikákat készítettünk. De próbáltam lepkék, nyulacskák, macik készítésével is színesíteni a foglalkozásokat – jelezte. – Kezükbe foghatták a vizes anyagot, dolgozhattak, bánhattak vele kedvük szerint, s ez láthatóan elnyerte a tetszésüket.

A szeptembertől az 5. osztályt kezdő Bogdán Szilvia elárulta: tetszettek neki a foglalkozások, mert még soha nem látta, hogyan fonják a kosarat. Azt sem rejtette véka alá, hogy tapasztalatai szerint ez a munka nem könnyű...

Címkék#Galambok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!