Foci

2009.09.24. 02:28

Tesztelik a támadót

Zalaegerszeg (ka) - Továbbra is a ZTE FC élvonalbeli labdarúgócsapatával edz a holland Prince Rajcomar, aki kedden szerepelt a Ligakupa-mérkőzésen. Az ügyében leghamarabb ma születhet döntés - tudtuk meg Nagy Ferenc elnöktől.

Kerkai Attila

Továbbra is hiányzik a gól a ZTE FC játékából, illetve a megfogalmazás talán úgy pontos: nem elég a jelenlegi mennyiség. Ezért is keresnek még egy csatárt a zalaiak, akiknél néhány hete már járt egy brazil labdarúgó, ám ő nem ment át a terheléses vizsgálaton. A holland Rajcomar (teljes nevén Prince Linval Reuben Mathilda Rajcomar) a keddi Videoton-ZTE FC Ligakupa-találkozón végig a pályán volt, s tegnap is a zalaiakkal edzett. A délelőtti tréning után sikerült vele néhány mondatot váltani, s így megtudhattuk tőle: szeretne a ZTE-ben játszani. A holland csapatok után (Fortuna Sittard, Utrecht, Den Bosch) Izlandra (Breidablik, KR Reykjavik) költöző 24 éves támadó elmondása szerint azért távozott a szigetországból, mert klubjánál anyagi problémák jelentkeztek, s így most szabadon igazolható.

A szakmai stáb javasolná a szerződtetését, ám - mint Nagy Ferenc klubelnök fogalmazott - legelőbb csütörtökön dőlhet el ez a kérdés. Az illetékesek tárgyalnak a szerződtetés feltételeiről, s közben azt a kérdést is igyekeznek tisztázni, hogy a játékos megszerzése lehetséges-e annak ellenére, hogy a hivatalos átigazolási időszak augusztus 31-én lejárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!