Foci

2009.06.24. 02:29

Senkinek sem kell az

Zalaegerszeg - A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályának bajnoka, a Kentaur Andráshida számára adott a lehetőség az NB III-as szereplésre. A klub első embere, Kugler László azonban bejelentette: az anyagi feltételek nem állnak rendelkezésre, így nem indulnak a Nemzeti Bajnokságban.

Bóbics László

Az emúlt hetekben azon dolgoztak az andráshidaiak, hogy megteremtsék a feltételeket, de ez nem sikerült. Ezért jelezték, hogy ha akar, indulhat a jogot szerzett két zalai klub közül valamelyik.

A ZMLSZ elnökét, Józsi Györgyöt kérdeztük a szabályokról, mely csapat léphet az andráshidaiak helyére.

- Tudunk a bajnok anyagi problémájáról, és arról is, hogy nem kívánnak indulni az NB III-ban - jelentette ki az elnök. - A döntés nem a mi kezünkben van, a szabályok szerint az osztályban szereplő 2. és 3. helyen végzett együttest kérheti fel az MLSZ arra, hogy induljon a bajnok helyén. Egyébként nálunk július 13-ig lehet még nevezni a megyei bajnokságra.

Először természetesen a Gránit Gyógyfürdő Zalakaros ezüstérmes együttesének a vezetőinél érdeklődtünk, élnek-e a lehetőséggel. Mert ha ők nem, akkor a szabályok szerint a Z.Tungsram-Becsali 3. helyen zárt csapatának lehet még joga a harmadik vonalban való indulásra.

- Amikor a ZMLSZ vezetőivel és az érintett klubok elöljáróival beszélgettünk, az Andráshida gárdájának első embere, Kugler László kijelentette, hogy indulni akarnak az NB III-ban - kezdte Damak Imre, a Gránit Gyógyfürdő Zalakaros elnöke. - Ezt érthetőnek és logikusnak is tartottuk, s úgy beszéltük meg a dolgokat a csapattal és a város vezetőivel, hogy mi készülünk az új szezonra, s 1-2 éven belül magunk szeretnénk majd kiharcolni a bajnoki címet, s a jogot az NB-s szereplésre. Ezt Szirtes Lajos polgármesterrel is közöltem, aki egyetértett velünk. Ezért köszönjük, de bennünket nem érdekel most az NB III-as szereplés lehetősége. Már nincs idő a tudatos erősítésre pofozógépek pedig nem akarunk lenni. Megpróbálunk úgy erősíteni, hogy néhány esztendőn belül kiharcoljuk a magasabb osztályba lépés lehetőségét, egyébként pedig azt az elvet képviseljük, hogy csak a bajnoki cím megnyerése után fogunk előbbre lépni. Erre még a jó erőkből álló Andráshida ellen is volt esélyünk a bajnokságban, ám a hajrában Pókaszepetken nemcsak 3 pontot hagytunk, hanem a morális tartásunk is meggyengült. Ezért most rendet kell tennünk a fejekben és szeretnénk Harcz Lajos edzővel célirányosan megerősíteni a keretet.

A Z. Tungsram Becsali gárdájának edzője, Jandovics Jenő szeretné ha a csapat NB III-s lehetne, de...

- Sajnos a megyei bajnokság I. osztályában való zavartalan működéshez is alig volt elég a pénzünk - kezdte a tréner. - A vezetők sokat dolgoztak, de nem tudtunk egyről a kettőre lépni. A keretet némi változtatással alkalmasnak tartanám arra, hogy elinduljunk a magasabb osztályban, de erre ebben a pillanatban nincs elég pénzünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!