Foci

2017.08.26. 19:01

Remekül kontrázva győzött az Andráshida

Tartalékosan lépett pályára a labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában ban a Tarr-Andráshida együttese, amely így is fölényes győzelmet aratott egykor az NB II-ben szerepelt fővárosiak ellen.

Zalai Hírlap

Tarr Andráshida – BKV Előre 4-0 (2-0)

Zalaegerszeg, 150 néző. Jv.: Derdák.

Tarr Andráshida: Horváth M. – Marsai (Fülöp), Simonfalvi, Balla, Kalamár – Szabó M., Major (Takács), Ferencz (Szegleti), Varga  - Bíró, Vittman. Edző: Dobos Sándor.

Gólszerzők: Vittman (2), Varga, Bíró.

A hazai csapatból sérülés miatt több alapember hiányzott. Érthetően óvatosan kezdtek a házigazdák, a vendégek enyhe mezőnyfölényben játszottak, de helyzetek nélkül. Nem volt nagy az iram a nagy melegben, a  két tizenhatos között hullámzott a játék.

A félidő közepén aztán egy  távoli bombával  vezettek  a zalaiak, ami után a  fővárosiak még jobban kitámadtak. Bánhatták, mert újabb gólt kaptak. A pályán egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, miközben a második hazai  találat után a játékvezető elküldte a kispadról a fővárosiak reklamáló edzőjét. Fordulás után bekezdett a BKV beszorította a házigazdákat.

Labdavesztések után viszont tálcán kínálta fel a kontrázás lehetőségét a zalaiaknak. Éltek a lehetőséggel Vittmanék, és ha jobban koncentrálnak,  még nagyobb különbséggel nyerhettek volna. A fővárosiak egyetlen lehetőségét Simonfalvi tisztázta a gólvonalról, így becsületgólra sem futotta a vendégek erejéből.

A tartalékos Andráshida  végig taktikusan játszva, ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a  kapura csekély veszélyt jelentő fővárosiak ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!