Foci

2016.03.09. 16:55

„Nagy idők kis focija” Zalában

Amióta a futballt feltalálták, a grundfocitól egészen a világversenyekig minden egyes mérkőzés valóságos modernkori gladiátorharc. Két vállra fektetni az ellenfelet és leküzdeni minden áron. Ez a fajta elszántság uralta egykor a régi zalai „sörmeccsek” hangulatát is.

Bekő Tamás/ Zala Megyei Levéltár

A Magyar Testnevelési és Sportszövetség kebelében működő Lenti járási Labdarúgó Szakszövetség 1970/71-ben is megrendezte a környező települések körében óriási népszerűségnek örvendő járási futballbajnokságot. A résztvevő sportegyesületek két tízcsapatos tabellát alkotva mérkőztek meg egymással és az erőpróbák záró akkordjaként a csoportelsők bajnoki döntőt játszhattak a feljutásért, valamint a győztesnek kijáró 12 darabos mezgarnitúráért. A labda azonban a Lenti járásban is gömbölyű volt. Ráadásul a meccseket lelkes amatőrök játszották, akik még lelkesebb szurkolótáboruk biztatása mellett sem voltak mindig tisztában a foci legalapvetőbb szabályaival. Esetenként a körülmények hagytak némi kívánnivalót maguk után, vagy a pályán (és azon kívül) tartózkodók tekintettek el a szocialista sporterkölcs írott és íratlan reguláitól. A játékvezetők valamennyi összecsapás után jelentést körmöltek a mérkőzéseken észlelt szabálytalanságokról. Tudósításaik és a csapatok részéről benyújtott óvások hűen tükrözik az akkori vidéki labdarúgás versenyszellemének hőfokát és a rendezés terén tapasztalt alapvető hiányosságokat. Bizonyságul szolgáljon néhány izgalmas „jelenség” az 1971-es tavaszi szezonból.

A bajnoki forduló lebonyolításához elsősorban ideális talajú sportpályára volt szüksége a futballozni vágyó csapatoknak. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag - talán időhiány miatt vagy éppen hanyagságból - a kisorsolt ellenfelüket váró hazai szakosztályok időnként megfeledkeztek erről a kötelességükről.

A legendás novai aranycsapat egy győztes mérkőzés után Mikekarácsonyfán. Első sor balról: Bohár Péter, Varga István, Bekő László, Varga László, Bekő Károly, Molnár János (kapus), Bakos Antal, Bekő Árpád. Felső sor balról: Sipos József (edző), Kovács József (segédedző), Füle Károly, Dávid Lajos, Mosonyi Alajos és Gombos Károly

Kálócfa május 16-án fogadta otthonában Lentikápolna gárdáját. Amikor a vendégek először szembesültek a pályán uralkodó áldatlan állapotokkal, földbe gyökerezett a lábuk. A rövidre nyírt zöld gyep helyett ugyanis 30-35 centiméteres gaztenger éktelenkedett a játéktérré avanzsált kálócfai „arénában.” A fű helyenként olyan magas volt (több mint fél méteres!), hogy a pálya széléről nem lehetett látni a labdát, de a meszelést is csak az észlelte, aki rajta állt a vonalon. Ennek ellenére a mérkőzést lejátszották. A különben jó iramú „dzsungelharc” a vendéglátók 3:1-es győzelmével zárult. Ezek után mi sem természetesebb, hogy a kápolnaiak azonnali óvást nyújtottak be. Ugyancsak ebben a fordulóban Pórszombaton okozott némi fennakadást a hazai „szentély” gyepszőnyegének elhanyagolt állapota. Itt az egyik kapu előtt olyan sűrű és daliás „perjeerdő” meredezett az ég felé, hogy Dávid József bíró addig nem engedélyezte a mérkőzés lebonyolítását, amíg a hazai sportkör eleget nem tett a kaszálásra vonatkozó felszólításának.

Hasonlóan releváns, mondhatni nélkülözhetetlen kelléke volt a játéknak a pártatlan és kellő szakértelemmel felvértezett mérkőzésvezető. A szakszövetség által kirendelt fizetett focibírók rendszerint saját járgánnyal - elsősorban biciklivel és motorkerékpárral - érkeztek a helyszínre. Amennyiben műszaki hiba vagy egyéb elfoglaltság miatt a sípmester távol maradt, a két csapat által közösen felkért úgynevezett szükség játékvezető dirigált a meccsen. Ez persze tovább rontotta az összecsapás békés és sportszerű lefolyásának esélyeit. Az április 18-án félbeszakadt Kálócfa-Mikekarácsonyfa mérkőzésen kijelölt „kényszerbíróról” hamar kiderült, hogy egyáltalán nem konyít a játékvezetéshez. Miután a nézőközönség bekiabálása folytán teljesen elveszítette az önuralmát, a meccs kis híján botrányba fulladt. Szintén ugyanebben az időben a Kerkaszentkirály-Szécsisziget mérkőzés után éltek óvással a szigetiek, mert a találkozó előtt a játékvezető a helyi italboltban szeszt fogyasztott, amit a hazai szimpatizánsok fizettek neki. Ez a cselekmény a vendég sportelnök véleménye szerint kimerítette a megvesztegetés tényállását.

Május 23-án Tormafölde látogatott el Muraszemenyére. A mérkőzés úgy indult, hogy valaki beszaladt a pályára és a bíró szeme láttára „folyékony kenyérrel” kínálta végig a hazai csapat játékosait. Ezzel kezdetét vette a muraszemenyei sörfesztivál. A továbbiakban már a fehér karszalagos rendezőgárda - sörösüveggel a kézben - vezényelte az egyre emelkedettebb hangulatú sördrukkereket. (Állítólag italmérés is volt a közelben). A második félidő 28. percében aztán egy csapásra megváltozott a közönség kedélyállapota, mert a döntőbíró lesgólt ítélt a hazaiak javára. Miután a felháborodott tormaföldiek heves reklamálásba fogtak, a szigorú spori két játékost is elküldött zuhanyozni. Erre a felbőszült publikum, mint egy zúgó méhraj, elözönlötte a csatateret. A rend csak hosszas lökdösődés után állt helyre, ám a bíró furcsamód nem vette észre, hogy az egyik kiállított játékos továbbra is a pályán maradt és végigfocizta a meccset. Amikor a lefújás után a játékvezető szemére vetették ezt az abszurditást, ő csak hanyagul megvonta a vállát és azt felelte: „Tévedtem.” Majd felpattant a motorkerékpárjára és elviharzott.

Futballberkekben közismert mondás, hogy a lelkes közönség a csapat 12-ik játékosa és a vérmes drukker szinte együtt él a játékkal. Néha bizony egészen testközelből. Számos zalai klubcsapatnak egyenesen jámbor szurkolói voltak, míg más községek rajongóinál hamarabb elszakadt a cérna. Egy ízben Kovács József lispeszentadorjáni játékvezető megállapította, hogy Pákának kimondottan barbár közönsége van. (Érdekes, hogy ennek ellenére a sportszerűségi verseny ezüstérmese a pákai sportegyesület lett.) Csesztregen az is megesett, hogy a helyi „ultrák” kicsavarták a taccsbíró kezéből a zászlót és sértő szavak kíséretében a hajánál fogva ráncigálták végig a partvonalon.

Az április 11-re időzített Nova-Kálócfa összecsapás 75. percében - 1:2-es állásnál - úgy sérült meg a vendégek 16-osán belül a novaiak gólvágója, hogy az ellenfél kapusa hozzá sem ért. A történtek miatt a közönség tizenegyest reklamált, majd ordítozva betódult a játéktérre. Bakos Béla lentikápolnai illetőségű szükség-játékvezető rögtön figyelmeztette a hazai csapat kapitányát: ha öt percen belül nem távolítja el az embertömeget a futballpályáról, azonnal véget vet a meccsnek. Ez irányú kísérlete azonban kudarcba fulladt, mert a helybéli nézők már az öklüket rázva hajkurászták a kálócfai hálóőrt, aki hanyatt-homlok próbált elmenekülni a helyszínről. Ezt látván a tömegverekedés megelőzése és a saját biztonsága érdekében a bíró lefújta a mérkőzést. Bakos Béla testi épségének további védelmét a körzeti rendőr és a haveri kör biztosította.

A június 6-án lejátszott Dobri-Kerkaszentkirály szomszédvári rangadó sem a fair play címén került be a járási futballkrónika aranykönyvébe. A mérkőzés a második félidő 30. percében érte el a csúcspontját, amikor Simon István játékvezető hirtelen félbe szakította a meccset, mert a Dobri drukkerek megengedhetetlen szavakkal becsmérelték a rendezőket. Amikor a találkozó végét jelentő hármas sípszó elhangzott, váratlanul úgy hátsó fertályon billentette valaki (a hivatalos jegyzőkönyv szerint Kondákor Ferenc rúgta seggbe), hogy kénytelen volt az ígérkező verés elől - két szentkirályi játékos oltalma alatt - csapot-papot hátrahagyva kereket oldani.

Az 1970/1971-es évre kiírt járási bajnokságot egyébként Nova futballcsapata nyerte, miután a július 4-én Lentiben megrendezésre kerülő emlékezetes döntőben büntetőpárbajjal győzték le a rivális tormaföldieket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!