Foci

2017.02.08. 18:50

Mindenképpen érmet szeretnének

Kehidakustány - A III. osztály Keleti-csoportjának listavezetője, a Kehidakustány együttese. A csapat trénere, a zalai futballberkek ismert alakja, a több száz NB-s mérkőzéssel rendelkező Rózsa László.

Bóbics László

- Szép négy évet töltöttem korábban Zalaszentgróton, a szülővárosomban - kezdte az ismert tréner, amikor arra kértük, hogy az őszi szereplésüket értékelje. - Az első három esztendő sikeres volt, a negyedik a sok távozás miatt már közel sem volt annyira eredményes. Ezt követően egy kicsit elkeseredtem, és két évre abbahagytam az edzősködést. Hajdani játékosaim, a Balogh testvérek átigazoltak Kehidakustányba, s csábítgattak. Később a vezetők is megkerestek. Egy kérésem, kérdésem volt, hogy járnak-e a futballisták edzésre. Mert ha nem, akkor a takarítónő is leülhet a kispadra...

Szerencsésnek vallhatom magam, mert 15-20 ember is gyakran ott van a szerdai és a pénteki foglalkozásokon. Az ősszel jól felkészültünk. Ennek az lett az eredménye, hogy 14 meccsből 12-t megnyertünk, s kétszer játszottunk döntetlent. A legnagyobb gondot a munkahelyi elfoglaltságok jelentették, sajnos van úgy, hogy 3-4 alapemberünk is hiányzik.

Támad a kehidakustányi csapat, s joggal bízhatnak abban, hogy a tavasz végén is dobogón lesznek
Fotó: Katona Tibor

- Mit vár a tavasztól?

- Már január elején elkezdtük az edzéseket, de sajnos az időjárás közbeszólt, és a vártnál kevesebbet tudtunk dolgozni a szabadban. Még egy gondunk van, hogy Kovács Dániel Ausztriába ment dolgozni. Rá nem tudom, hogy számíthatunk, Balogh Zoltán pedig teremfoci közben megsérült, részleges bokaszalag-szakadása van.

Fodor Attila Pesten dolgozik, Horváth Attila pedig Pécsen tanul. Ha ők egyszerre nem lesznek, az úgy már eléggé húzós lenne. Ennek ellenére a nagyon jó hangulatú közösségtől azt várjuk, amit a szezon elején. Vagyis, hogy az első három hely valamelyikén végezzünk, s nyerjünk érmet. Ha sok lesz a hiányzó, akkor meg egyre több tehetséges fiatalt építek majd be a csapatba. Ezáltal az egység és az összetartás megmarad, s megpróbáljuk a maximumot kihozni ebből a szezonból is.

Címkék#megyei III

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!