Foci

2011.12.09. 16:41

Lang Ferenc négy évtizedet dolgozott a magyar futball világában

A megye, sőt a térség labdarúgásának ismert egyénisége Lang Ferenc. Az egykori labdarúgóból lett edző, játékvezető és sportvezető visszavonult az aktív munkától.

Bóbics László

- A megyeszékhelyi Zrínyi-gimnázium tanulójaként már a ZTE labdarúgója voltam - emlékezett Lang Ferenc. - Fokról fokra lépegettem előre, s pályafutásom csúcsát az 1968-as esztendő hozta. A ZTE gárdájával az NB II Nyugati-csoportjának bajnokai lettünk. Nagyszerű csapatunk volt. A keret zöme adta a később NB I B-s, majd az élvonalbeli gárdát. A nagy siker után egy évvel később a Z. Dózsához kerültem, ahol öt évet futballoztam az NB II-ben. Közben a Zeténél az utánpótlásban edzősködtem.
 
- Ismert játékvezető is volt.


- Amikor abbahagytam a futballt, 1975-ben bírói vizsgát tettem. A megyei után jött az NB III, majd a bíráskodás fénykora, amikor 1984-től két évig az országos keret tagja voltam. NB II-ben vezettem, az élvonalban pedig partjelző voltam.
 
- Közben sportvezető lett.
 
- A kezdetektől volt munkahelyem, a Tanépnél voltam munkaügyi előadó. Közben többek közt középfokú edzői, majd sportszervezői vizsgát is tettem és az 1980-as évektől a ZMLSZ titkára, a JB majd az ZMLSZ elnökségi tagja lettem. Később az NB III Bakony-csoportjának megalakulásától versenybizottsági tag voltam, majd az elnöki feladatokat láttam el. Volt még számos társadalmi funkcióm, hiszen tagja voltam a megyei közgyűlés sportmunkacsoportjának, és 2006-tól külsős tagja vagyok jelenleg is a városi közgyűlés oktatási, kulturális és sportbizottságának. Külön fejezet az életemben, amikor 2002-től 2010. december 31-ig a ZMLSZ főállású főtitkára lettem. Megyei, NB II-es és országos ellenőri feladatokat is láttam el. Hét évig játékvezető-küldő is voltam. Negyven év nagy idő, számos területen dolgoztam a labdarúgásban. Jelenleg társadalmi munkásként tagja vagyok a ZMLSZ versenybizottságának, valamint szövetségi ellenőri feladatokat látok el. Játékvezetőként, ellenőrként, sportvezetőként sok szép emlékem maradt. 


-Az indíttatás adott volt...
 
- Igen. Édesapám tagja volt a ZTE legelső, alapító futballcsapatának. Az 1920. május 14-én pályára lépett Varga, Gombás, dr. Kertész, Zsömbölyi, Horváth, Kertész Ö., Farkas, Bartha, Hoffmann, Lang, Szabó összetételű csapatban csatárt játszott. Ezt a gárdát az idősebbek elmondása szerint zömében akkori vállalkozók alkották. Édesapámat az együttes egyik leggólerősebb játékosaként tartották számon. Jómagam csatár voltam, a bátyám, József pedig középpályás. Megadta a sors, hogy Dodóval együtt futballozhattam az 1968-as bajnokcsapatban.  Sportvezetőként is sokra vitte, hiszen a ZTE egyetlen NB I-es bajnoki címének megnyerésekor a ZTE elnöke volt. A lányomra, Erikára is büszke lehetek, hiszen testnevelés tagozaton végzett a főiskolán és a női futballban élvonalbeli játékvezető lett. Napjainkban Zalakaros alpolgármestere és a sportot is felügyeli. Ez is bizonyítja, hogy a mi családunkban nemcsak hétköznapokon, de még a hétvégéken, az ünnepi ebédeknél is elkerülhetetlen téma a sport.


KASSAI VIKTOR KÉPESLAPOT KÜLDÖTT
Tizenegy esztendővel ezelőtt a Bakony-csoport válogatottjával Bulgáriában UEFA-tornán vett részt. Lang Ferenc a csapat egyik vezetője volt. A mieink jól szerepeltek, s volt egy fiatal magyar játékvezető  Kassai Viktor , akit sokan dicsértek. Lang Ferenc jó barátságot kötött vele. Arról is beszéltek, hogy hamarosan rangos nemzetközi meccset vezethet. Megállapodtak, hogy az első meccsről képeslapot küld, ez nem sokkal később Valenciából megérkezett. 



Futball

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!