Foci

2012.01.25. 16:57

Három zalai játékvezető is ott volt az MLSZ török edzőtáborában

Zalaegerszeg – A labdarúgásban az erőgyűjtés időszaka a mostani, ami igaz a partvonal mindkét oldalára. Mert a csapatok mellett a játékvezetők is készülnek a tavaszra: három zalai sípmester például ott volt az MLSZ törökországi edzőtáborában.

Kerkai Attila

Egész pontosan két játékvezető és egy ellenőr képviselte a „zalai színeket” Belekben, hiszen Molnár László, a korábbi élvonalbeli és FIFA játékvezető ma már a sípmesterek – például két mostani társa, Berke Balázs és Nagy Tímea – munkáját felügyeli.

A múlt heti táborból visszatérve Molnár László elmondta: szinte valamennyi élvonalbeli játékvezető, a női keret tagjai, valamint az asszisztensek és az ellenőrök is képviseltették magukat az összetartáson. Napi három előadás és persze a tréningek tették mozgalmassá a beleki edzőtábort.

– Hasznosnak érzem az összejövetelt, ugyanis a játékvezetők és az ellenőrök is ugyanazt hallották az előadóktól, és remélem, hogy a bajnokság tavaszi szakaszára ez jó hatással lesz – vélte Molnár László. – A szabályalkalmazáson túl a találkozókra való megérkezéstől a jegyzőkönyv lejárásáig minden feladatot részletesen és pontosan átvettünk.

S hogy milyen tapasztalatokat szerzett a két aktív sípmester?


Előbb Nagy Tímea, a keszthelyi csoport játékvezetője beszélt erről:
– Meglepetés volt, hogy meghívtak – kezdte a nemzetközi és NB-s találkozókon is közreműködő játékvezető. – Csak pozitív élményekkel gazdagodtam, ugyanis nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismereteink is gyarapodtak tapasztalt előadók jóvoltából. Remélem, ez az edzőtábor is segít majd abban, hogy minél több nemzetközi találkozón vegyek részt és reális esélyem legyen a FIFA-kerettagságra.

A nagykanizsai csoporthoz tartozó Berke Balázs hasonlóan nyilatkozott.
– Kielemeztünk szituációkat, melyekkel gyakran találkozunk, de olyanokat is, melyekben előbbre kell lépnünk – említette az NB I-es kerettag „spori”, aki az ősszel négy élvonalbeli találkozón fújta a sípot vezetőbíróként. – A megszerzett tudást át kell ültetnünk az életbe, illetve számomra most az a legfontosabb, hogy az élvonalbeli keret stabil tagjává váljak.

A „kinti” napokra visszatérve: Molnár László szerint az edzőtábor azt a célt is szolgálta, hogy egységesebb legyen a bíráskodás és kontrolláltabb a munka. A magyar játékvezetést amúgy jónak tartja, nem véletlen – említette – hogy Kassai Viktort az év játékvezetőjének választották. És egyébként Molnár László szerint a magyar bírók sem hibáznak többet, mint a nagy bajnokságokban közreműködők.


HAT KÖZREMŰKÖDŐ ÉPP ELÉG
De mi a helyzet a technikával? Szó van bizonyos újítások bevezetéséről, a hat játékvezető alkalmazása pedig már gyakorlat az európai kupákban.
– Vannak tervek, de a döntés FIFA és az UEFA vezetőinek a kezében van – mondta el erről Molnár László. – Én bízom a technikában is, de szerintem a hat játékvezető alkalmazása bőven elég, mert az emberi hiba amúgy sem zárható ki a játékvezetésből. Idehaza egyelőre nincs szó a négy fős közreműködői létszám emeléséről, de például a nyári Európa-bajnokságon hatan helyezkednek majd a pályán, illetve az oldalvonalak mellett.



Futball

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!