Foci

2012.02.19. 18:13

''Faragták'' a kaput rendesen

A döntetlen ellenére sem mondhatni, hogy eseménytelen, unalmas felkészülési mérkőzést játszott volna a ZTE FC szombaton, az NB II-es Soproni VSE ellen. Mert a két gólon kívül láthattunk például még öt (egyaránt zalai) kapufát is.

Kerkai Attila


ZTE FC– Soproni VSE 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 200 néző. Jv.: Molnár A. ZTE FC: Vlaszák – Kovács Gergő, Szalai (Kocsis), Varga (Hervas) – Kocsárdi (Kovács Gábor), Máté, Szakály D. (Pavicevic), Kamber (Csordás), Hidvégi – Balázs Zs. (Vittman), Turkovs (Polareczki).

Gólszerzők: Máté, illetve Smiljanic. Próbajátékos a tervek ellenére nem érkezett a ZTE FC csapatához, amely viszont legalább végre pályára lépett itthon is ebben a felkészülési időszakban, elvégre ez is előrelépés az elmúlt hetekhez képest. Akadt két hiányzó is: Safet Jahic kapus betegséggel bajlódott, Milan Bogunovic pedig a szomszédos pályán csupán egyéni tréningen vett részt. Az egerszegiek a találkozó elejétől kezdve jobban futballoztak, Máté pedig már a 10. percben vezetést szerzett egy szép szabadrúgás góllal (helye volt a labdának a jobb felsőben). Az SVSE csak a kontráiban bízhatott, no meg a pontrúgásokban és nem sokkal később egy szöglet után Smiljanic a rövid sarok felé mozogva úgy fejelt a kapuba hogy Vlaszák még beleért a labdába. A mezőnyben egyértelműen a ZTE volt a jobb: Kamber például nagy kedvvel futballozott, ahogy Szakály, Kovács Gergő és Máté is csipkedte magát. A második játékrészben érkeztek a cserék, köztük az a Darko Pavicevic, aki 2010 októbere, emlékezetes térdszalagszakadása után először lépett pályára meccskörülmények között. És az ő lábában maradt a győztes gól is, hiszen büntetőhöz jutott a ZTE FC, a montenegrói csatár pedig nagyon szerette volna „ünnepélyessé” tenni visszatérését, de lökete a bal kapufa tövén csattant. S ha már a kapufák: a zalaiak ötször is eltalálták valamelyiket a találkozón, például Vittman fejesénél és Polareczki lövésénél is a keresztléc mentett, Kovács Gábor bombájánál pedig a jobb oldali kapufa. Polareczki amúgy jó lövésekkel hívta fel magára a figyelmet, összességében pedig az elmúlt hónapok gondjai és bizonytalansága után zalai szempontból nem is nézett ki annyira rosszul a találkozó.

A mérkőzés után Prukner Lászlót, a ZTE FC vezetőedzőjét kértük, hogy értékelje a látottakat.

– Természetesen akadtak dolgok a találkozón, melyek tetszettek, de érezni a feszültséget is játékosaimon – mondta. – Ebből következően sok rossz döntésünk is adódott, de reméljük, hogy egyszer már a szerencse is mellénk szegődik, ami tényleg erősíthetné a hitet játékosaimban. Kapufákat hiába lövünk, azzal nem nyerhetünk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!