dSzentbalázs a Nemzeti Bajnokságban

A Zalaszentbalázsi TSZ SK labdarúgócsapata az 1971/72-es bajnokságban szinte szárnyalt a megyeiben. A csak néhány évvel korábban alakult, s eleinte a járásiban is vergődő (szebben mondva: tapasztalatokat gyűjtő) együttes három pont előnnyel nyert végül Lovászi előtt. A helyi futball történetének legfényesebb szakasza, két NB III-as idény következett eztán, s az egykori bajnokcsapat tagjai nemrégiben büszkén emlegethették találkozójukon: talán ma is ezen a szinten játszanának, ha két évvel később nem jön egy átszervezés, melynek során a 16 csapatos osztály megszűnt - az első nyolc feljutott, a második nyolc kiesett. S köztük a 10. helyen a Zalaszentbalázs is búcsút intett a Nemzeti Bajnokságnak.

A hajdani megyeis bajnokcsapat 29 fős keretéből 27-en jöttek el az általános iskolában megrendezett találkozóra - egy focista betegség miatt, egy játékostárs igazolatlanul maradt távol. A remek részvételi arányt látva a szervezők (a néhai középhátvéd és szakosztályvezető Csizmadia István, valamint az intéző Hersits József járt élen a dologban) büszkén mutathattak körbe: 35 év után is megvan az az összetartás, csapatszellem, baráti légkör, ami a társulatot egykor naggyá tette.

Az 1972-es megyei bajnoki aranyérem megszerzésének körülményiet Csizmadia István idézte fel - segítségül hívva a lapunkban annak idején megjelent beszámolókat. Ezek szerint a csapat csillaga még Mihalecz Boldizsár edző irányításával kezdett ragyogni (Bódi bácsit a délután folyamán többször is nagy szeretettel emlegették a focisták), aztán Fekete László trénersége idején lett a megye legjobbja, míg az NB III-ban Zöldvári István szabta a balázsi taktikát. Az együttes anyagi hátterét a helyi TSZ (elnök Gyurkó Károly) biztosította, tulajdonképpen sodródva az eseményekkel: eleinte csak egy jó csapatot akartak a falunak, s amikor kiderült, hogy ez vélhetően NB III-as feljutást érően sikerült, már nem lehetett visszakozni. Az akkoriban 1300 lelkes és így kicsinek számító községben (ma zalai szinten közepes inkább a besorolása, pedig nagyjából már csak kilencszázan élnek benne) kizárólag a futballcsapat volt a téma: a beszámolók szerint a hét első felében az előző, csütörtöktől a következő forduló tartott lázban mindenkit.

A találkozón eztán a csapattagokra került a sor. Néhány szóban mindegyikük összefoglalta élete azóta eltelt 35 évét, de sokkal több szó esett a csapattal kapcsolatos emlékekről: csodálatos szellemű társaság , jóbarátok voltunk a pályán kívül is , úgy tudtunk egymásért küzdeni, mint ha testvérek lettünk volna . Van, aki ma is lelkes szurkolója a helyi csapatnak, más kijelentette: Egy kapcsolatom van a magyar futballal - nem érdekel. Az angolt nézem, meg a szőlőbe járok.

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

A hajdani megyeis bajnokcsapat 29 fős keretéből 27-en jöttek el az általános iskolában megrendezett találkozóra - egy focista betegség miatt, egy játékostárs igazolatlanul maradt távol. A remek részvételi arányt látva a szervezők (a néhai középhátvéd és szakosztályvezető Csizmadia István, valamint az intéző Hersits József járt élen a dologban) büszkén mutathattak körbe: 35 év után is megvan az az összetartás, csapatszellem, baráti légkör, ami a társulatot egykor naggyá tette.

Az 1972-es megyei bajnoki aranyérem megszerzésének körülményiet Csizmadia István idézte fel - segítségül hívva a lapunkban annak idején megjelent beszámolókat. Ezek szerint a csapat csillaga még Mihalecz Boldizsár edző irányításával kezdett ragyogni (Bódi bácsit a délután folyamán többször is nagy szeretettel emlegették a focisták), aztán Fekete László trénersége idején lett a megye legjobbja, míg az NB III-ban Zöldvári István szabta a balázsi taktikát. Az együttes anyagi hátterét a helyi TSZ (elnök Gyurkó Károly) biztosította, tulajdonképpen sodródva az eseményekkel: eleinte csak egy jó csapatot akartak a falunak, s amikor kiderült, hogy ez vélhetően NB III-as feljutást érően sikerült, már nem lehetett visszakozni. Az akkoriban 1300 lelkes és így kicsinek számító községben (ma zalai szinten közepes inkább a besorolása, pedig nagyjából már csak kilencszázan élnek benne) kizárólag a futballcsapat volt a téma: a beszámolók szerint a hét első felében az előző, csütörtöktől a következő forduló tartott lázban mindenkit.

A találkozón eztán a csapattagokra került a sor. Néhány szóban mindegyikük összefoglalta élete azóta eltelt 35 évét, de sokkal több szó esett a csapattal kapcsolatos emlékekről: csodálatos szellemű társaság , jóbarátok voltunk a pályán kívül is , úgy tudtunk egymásért küzdeni, mint ha testvérek lettünk volna . Van, aki ma is lelkes szurkolója a helyi csapatnak, más kijelentette: Egy kapcsolatom van a magyar futballal - nem érdekel. Az angolt nézem, meg a szőlőbe járok.

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

A hajdani megyeis bajnokcsapat 29 fős keretéből 27-en jöttek el az általános iskolában megrendezett találkozóra - egy focista betegség miatt, egy játékostárs igazolatlanul maradt távol. A remek részvételi arányt látva a szervezők (a néhai középhátvéd és szakosztályvezető Csizmadia István, valamint az intéző Hersits József járt élen a dologban) büszkén mutathattak körbe: 35 év után is megvan az az összetartás, csapatszellem, baráti légkör, ami a társulatot egykor naggyá tette.

Az 1972-es megyei bajnoki aranyérem megszerzésének körülményiet Csizmadia István idézte fel - segítségül hívva a lapunkban annak idején megjelent beszámolókat. Ezek szerint a csapat csillaga még Mihalecz Boldizsár edző irányításával kezdett ragyogni (Bódi bácsit a délután folyamán többször is nagy szeretettel emlegették a focisták), aztán Fekete László trénersége idején lett a megye legjobbja, míg az NB III-ban Zöldvári István szabta a balázsi taktikát. Az együttes anyagi hátterét a helyi TSZ (elnök Gyurkó Károly) biztosította, tulajdonképpen sodródva az eseményekkel: eleinte csak egy jó csapatot akartak a falunak, s amikor kiderült, hogy ez vélhetően NB III-as feljutást érően sikerült, már nem lehetett visszakozni. Az akkoriban 1300 lelkes és így kicsinek számító községben (ma zalai szinten közepes inkább a besorolása, pedig nagyjából már csak kilencszázan élnek benne) kizárólag a futballcsapat volt a téma: a beszámolók szerint a hét első felében az előző, csütörtöktől a következő forduló tartott lázban mindenkit.

A találkozón eztán a csapattagokra került a sor. Néhány szóban mindegyikük összefoglalta élete azóta eltelt 35 évét, de sokkal több szó esett a csapattal kapcsolatos emlékekről: csodálatos szellemű társaság , jóbarátok voltunk a pályán kívül is , úgy tudtunk egymásért küzdeni, mint ha testvérek lettünk volna . Van, aki ma is lelkes szurkolója a helyi csapatnak, más kijelentette: Egy kapcsolatom van a magyar futballal - nem érdekel. Az angolt nézem, meg a szőlőbe járok.

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

Az 1972-es megyei bajnoki aranyérem megszerzésének körülményiet Csizmadia István idézte fel - segítségül hívva a lapunkban annak idején megjelent beszámolókat. Ezek szerint a csapat csillaga még Mihalecz Boldizsár edző irányításával kezdett ragyogni (Bódi bácsit a délután folyamán többször is nagy szeretettel emlegették a focisták), aztán Fekete László trénersége idején lett a megye legjobbja, míg az NB III-ban Zöldvári István szabta a balázsi taktikát. Az együttes anyagi hátterét a helyi TSZ (elnök Gyurkó Károly) biztosította, tulajdonképpen sodródva az eseményekkel: eleinte csak egy jó csapatot akartak a falunak, s amikor kiderült, hogy ez vélhetően NB III-as feljutást érően sikerült, már nem lehetett visszakozni. Az akkoriban 1300 lelkes és így kicsinek számító községben (ma zalai szinten közepes inkább a besorolása, pedig nagyjából már csak kilencszázan élnek benne) kizárólag a futballcsapat volt a téma: a beszámolók szerint a hét első felében az előző, csütörtöktől a következő forduló tartott lázban mindenkit.

A találkozón eztán a csapattagokra került a sor. Néhány szóban mindegyikük összefoglalta élete azóta eltelt 35 évét, de sokkal több szó esett a csapattal kapcsolatos emlékekről: csodálatos szellemű társaság , jóbarátok voltunk a pályán kívül is , úgy tudtunk egymásért küzdeni, mint ha testvérek lettünk volna . Van, aki ma is lelkes szurkolója a helyi csapatnak, más kijelentette: Egy kapcsolatom van a magyar futballal - nem érdekel. Az angolt nézem, meg a szőlőbe járok.

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

Az 1972-es megyei bajnoki aranyérem megszerzésének körülményiet Csizmadia István idézte fel - segítségül hívva a lapunkban annak idején megjelent beszámolókat. Ezek szerint a csapat csillaga még Mihalecz Boldizsár edző irányításával kezdett ragyogni (Bódi bácsit a délután folyamán többször is nagy szeretettel emlegették a focisták), aztán Fekete László trénersége idején lett a megye legjobbja, míg az NB III-ban Zöldvári István szabta a balázsi taktikát. Az együttes anyagi hátterét a helyi TSZ (elnök Gyurkó Károly) biztosította, tulajdonképpen sodródva az eseményekkel: eleinte csak egy jó csapatot akartak a falunak, s amikor kiderült, hogy ez vélhetően NB III-as feljutást érően sikerült, már nem lehetett visszakozni. Az akkoriban 1300 lelkes és így kicsinek számító községben (ma zalai szinten közepes inkább a besorolása, pedig nagyjából már csak kilencszázan élnek benne) kizárólag a futballcsapat volt a téma: a beszámolók szerint a hét első felében az előző, csütörtöktől a következő forduló tartott lázban mindenkit.

A találkozón eztán a csapattagokra került a sor. Néhány szóban mindegyikük összefoglalta élete azóta eltelt 35 évét, de sokkal több szó esett a csapattal kapcsolatos emlékekről: csodálatos szellemű társaság , jóbarátok voltunk a pályán kívül is , úgy tudtunk egymásért küzdeni, mint ha testvérek lettünk volna . Van, aki ma is lelkes szurkolója a helyi csapatnak, más kijelentette: Egy kapcsolatom van a magyar futballal - nem érdekel. Az angolt nézem, meg a szőlőbe járok.

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

A találkozón eztán a csapattagokra került a sor. Néhány szóban mindegyikük összefoglalta élete azóta eltelt 35 évét, de sokkal több szó esett a csapattal kapcsolatos emlékekről: csodálatos szellemű társaság , jóbarátok voltunk a pályán kívül is , úgy tudtunk egymásért küzdeni, mint ha testvérek lettünk volna . Van, aki ma is lelkes szurkolója a helyi csapatnak, más kijelentette: Egy kapcsolatom van a magyar futballal - nem érdekel. Az angolt nézem, meg a szőlőbe járok.

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

A találkozón eztán a csapattagokra került a sor. Néhány szóban mindegyikük összefoglalta élete azóta eltelt 35 évét, de sokkal több szó esett a csapattal kapcsolatos emlékekről: csodálatos szellemű társaság , jóbarátok voltunk a pályán kívül is , úgy tudtunk egymásért küzdeni, mint ha testvérek lettünk volna . Van, aki ma is lelkes szurkolója a helyi csapatnak, más kijelentette: Egy kapcsolatom van a magyar futballal - nem érdekel. Az angolt nézem, meg a szőlőbe járok.

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

Igazán azonban a helyszínen, a szentbalázsi focipályán törtek elő az emlékek: a résztvevők emlékezetes helyzeteket játszottak újra, villámgyors akciók, sistergő bombák, felhőfejesek elevenedtek meg a lelki szemek előtt. De sok szó esett a Lovászi elleni, a feljutás szempontjából sorsdöntő hazai meccsről (700 néző előtt, Takács és Gál góljaival ezt 2-0-ra nyerte a csapat), egy letenyei fellépésről (Nagyon kellett minden pont, a biztonság kedvéért le akartuk vajazni ezt a meccset, de az ellenfél nem ment bele. A végén persze nagyon bánták, mert elvertük őket megegyezés nélkül is. ), vagy a pálya széli impozáns nyárfasorról, melyet még annak idején, a csapat erdész tagja ültetett. Eredetileg több fa volt, de amikor a klub egyszer megszorult anyagilag, kivágtak és eladtak párat.

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

- Azért volt jó akkor a megyeiben focizni, mert az ember ingyen beutazhatta egész Zalát - mondott valaki egy mai ésszel nehezen felfogható érvet, miért volt érdemes hajtani az edzéseken. Elhangzott még: Zalaszentbalázson a játékosoknak abban az időben az NB III-as győzelem 400, a döntetlen 200 forint prémiumot ért. Az amúgy a helyi TSZ-ben dolgozó labdarúgók ezen felül hetente háromszor két óra munkaidő-kedvezményt is kaptak, hogy ott lehessenek az edzéseken.

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...

Vasárnap pedig a szurkolók az almafák alól nézték, érdemes volt-e helytállni a földön a tréningre lelépő kolléga helyett. Az érintettek úgy emlékeznek, nem nagyon volt ok a terméshez nyúlni...