Foci

2013.10.21. 17:55

C-licenc, diákfoci és képzés

Zalaegerszeg - A Magyar Labdarúgó Szövetség Zala megyei Igazgatóságán három témát érintő sajtótájékoztatóval kezdték a hetet.

Kerkai Attila

A 14-19 éves középiskolás korosztályt érintő Coca Cola Cup tavaly nagy sikert aratott sorozatáról Kósa Zoltán megyei koordinátor számolt be. A második alkalommal kiírt vetélkedés télen indul és tavasszal, immár szabadtéren folytatódik fiúk és lányok részére. Mint elhangzott, október 31-ig lehet jelentkezni iskolai csapatok számára, egy-egy intézményből akár több együttes részvételével is.

A második témát Józsi György megyei igazgató vezette fel, hiszen a Grassroots ingyenes szervezőképzés például az MLSZ által megreformált edzőképzés egyik eleme is. Bárki jelentkezhet erre, ami elsősorban az amatőrfutballt érinti, legyen az gyermek, szabadidős és női tornák szervezésével kapcsolatos. November 23-án és 30-án lesznek a foglalkozások és a sikeres vizsgát tett szakemberek oklevelet kapnak.

Ifj. Mihalecz István, a zalai szakmai igazgató pedig már az MLSZ C-típusú edzőképzésről adott tájékoztatást. Az első ilyen kísérleti képzést éppen Zalában tartották meg májusban. Az elsősorban a 7-13 éves korosztály nevelését megcélzó licencet adó tanfolyam éppen a napjainkban zajló átalakulási folyamatokra épül. Az eddigi D-licenc csak úgy lesz folytatható, ha a C- típusú képzésben is részt vesznek a hallgatók, s ez jelenti a legfontosabb változást az eddigiekhez képest. Például, csak a C-licenc megszerzése jelenthet „előmenetelt" a B-licenc megszerzése felé. A képzés 2014. januárjában indul, s eddig az időpontig lehet jelentkezni a tanfolyamra, amely folyamatos. Túljelentkezés esetén ifj. Mihalecz István beszámolója szerint felvételi beszélgetést is tartanak, ami az alkalmasságot tesztelheti.

Mindhárom témában az MLSZ és a megyei igazgatóság honlapján található tájékoztató ad további és részletes információkat a futballozni vágyó fiatalok és jövendőbeli edzők számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!