Foci

2016.01.05. 16:38

Az edzőtábor nem marad el - A Csesztreg őszi teljesítményével Fentős Pál edző is elégedett

Csesztreg - A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában a Femat-Csesztreg együttese telelhet az élen, aminek örül Fentős Pál edző, de az utolsó őszi fordulóbeli pókaszepetki vereség kicsit bántja: lehetne az előnyük négy pont is a mostani egynél.

Kerkai Attila

Fentős Pál matematikája ugyanis úgy szól: az összes hazai találkozójukat megnyerték, egyedül Hévízen kaptak ki, de ugye ott ki lehet kapni , Zalalövőn pedig nem rossz ikszelni, bár a 94. percben úszott el csapatának mind a három pont. A pókaszepetki vereség az őszi utolsó fordulóban tényleg nem illik a sorba, de a lényeg, hogy a Csesztreg jelenleg 31 ponttal áll az élen, a 30 pontos Hévíz előtt.

- Összességében többet kaptam a csapattól, mint amit előzetesen vártam, s először lehetünk őszi elsők - állapította meg Fentős Pál, amikor a csapat eddigi teljesítményéről és persze a terveikkel kapcsolatban kerestük meg. - Sokat számított, hogy a fiatalok egy évvel idősebbek és tapasztaltabbak már, továbbá senki sem ment el a csapattól és remekül küzdöttek a játékosok a pályán. Például odahaza, amikor a Lenti TE már 2-1-re vezetett ellenünk, de megfordítottuk a mérkőzést és 5-2-re győztünk, ez is ebbe a sorba illik.

Pethő János (a labdával) a Zalalövő elleni találkozón. Az ősz legjobb góllövőjének is ő bizonyult
Fotó: Szekeres Péter

- A csapategység mindig fontos az ön számára, de azért vannak vezéregyéniségek is együttesében.

- Hogyne, hiszen ez is fontos. Kapusunk, Fábián Ádám komoly kézsérülést szenvedett a bajnokság elején, így az a 16 esztendős Kiss Bence védett az ősz nagy részében, akit tavasszal még azért nem szerepeltethettem, mert túl fiatal volt. Jól helytállt, s ezt azért említem, mert egy ilyen fontos posztról van szó. Akik pedig valóban vezéregyéniségek, ők a védelemben Molnár Gábor és dr. Fentős Tibor, a középpályán Nagy Norbert, és Horváth Milán, elöl pedig Pethő János. Vagyis, minden csapatrészben van ilyen játékos. Ám nem lehet azt mondani, hogy csak ők hozták volna a meccseket, hiszen kellettek ehhez a többiek is. Ha viszont ki kellene emelnem valakit vagy valakiket, akkor azt mondom, hogy Nagy Norbi és Pethő Jani talán többet tett hozzá a csapat teljesítményéhez az ősszel, mint bárki más.

- Említette, hogy a nyáron nem igazán volt mozgás a keretben. Így lesz ez a télen is?

- Nem, hiszen terveink szerint szeretnénk erősíteni. Sérülések esetén rövid a kispadunk, de nem akarunk mindenáron igazolni sem. Csak lehetőség szintjén és szerencsére vannak olyan fiataljaink is, akik már ott kopogtatnak a nagycsapat öltözőjének ajtaján. Azt se feledjük, hogy reményeink szerint a műtéten átesett Kiss Balázs tavaszra már teljes értékű játékos lesz és Fábián Ádám kapus is felépül, ők sokat segíthetnek.

- Az élen állnak, vagyis tavaszra ez az előnyük mindenképpen megvan. Megtartható lesz?

- Mi ezt szeretnénk, de azért oda kell figyelni sok mindenre. Például, hogy mostantól már mindenki minket akar legyőzni, de ez természetes. Ezen kívül a mezőnyben nincs nagy különbség, én azt mondom, hogy hét csapat lesz harcban a dobogós helyezésekért. Rajtunk kívül a legnagyobb riválisunk a Hévíz, a Csács-NSE, a Gellénháza, a Lenti, a Zalalövő és még a Nagykanizsát is ide sorolnám.

- A megyei bajnok játszhat az NB III-ért, sőt szerencsés esetben még osztályoznia sem kell, amire tavaly is volt példa. A Csesztreg vállalná a harmadik vonalat?

- Hogyne, és soha nem adjuk fel ennek a lehetőségét. Én személy szerint nem tartanék az NB III-tól, s ne feledjük, hogy több éven át szerepeltünk már a harmadosztályban. A pénzkérdés már más dolog, de az önkormányzat és névadó szponzorunk, a Femat mellettünk áll, valamint a Hoffman Carbon céget is támogatónk közé sorolhatjuk. Rajtuk kívül is sokan vannak a csapat körül, akik segítenek bennünket, úgyhogy ha odaérnénk, szerintem nem ijednénk meg a lehetőségtől.

- A felkészülés során pedig ki nem hagyná ugye az edzőtábort... Megyei csapatnál meglehetősen ritka, sőt Zalában egyedüli, hogy ilyet rendszeresen a programba iktat. Van valami titok ebben?

- Nincs semmi, de a jó erőnlét eléréséhez ez az öt nap is kell. Az edzőtábor most sem marad el. Év közben a meccsek után sokszor mindenki rohan, nincs idő a találkozásra. Egyfajta összetartásnak is szánom ezeket az edzőtáborokat. Ilyen légkört nem lehet máskor összehozni egy közösségnél, úgyhogy fontos és kell is. Ezért nem hagyjuk ki most sem.

A csesztregigólfelelősök

A Csesztreg házi góllövőlistáját Pethő János vezeti 13 találattal, aki a teljes mezőnyben is a legeredményesebb ezzel. Őt követi házon belül a 8 gólos Nagy Norbert, Horváth Milán pedig ötször volt eredményes az ősszel. A háromgólosok Elek Zsolt, Nemsics Balázs és Szekeres Rudolf, kétszer zörgette meg a hálót dr. Fentős Tibor, Kasza Krisztián, és Szalai Ádám, végül egyszer volt eredményes Nagy Gábor, Kiss Balázs, Molnár Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!