Foci

2015.07.21. 13:53

Andráshida: kemény ellenfelek

Andráshida - A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészült az NB III csoportbeosztása. Az osztályba visszakerült Tarr Sprint Andráshida együttese kemény riválisokat kapott, Dobos Sándor vezetőedző annak viszont örül, hogy nem 20, hanem csak 17 csapat alkotja a mezőnyt.

Kerkai Attila

Egy év kihagyás után tér vissza az NB III küzdelmeibe a Tarr Sprint Andráshida és már gőzerővel készül az új szezonra. Ám az, hogy végül kikkel kell harcba szállnia az NB III Nyugati-csoportjában, tegnapelőtt derült ki, amikor az MLSZ-ben elkészítették a csoportok beosztását.

Az Andráshida nem került könnyű csoportba, de összességében egyik sem az. A Nyugati-csoportba négy élvonalbeli együttes második csapata is bekerült, így az FTC, a Puskás FC, a Videoton és az MTK is indít, főleg fiatalokból álló együttest. Még annyit: az eredetileg tervezett 20 csapatos csoportok végül nem jöttek össze, így mindhárom csoport 17-17 csapattal indul. A sorsolás kézhezvételét követően kérdeztük Dobos Sándor vezetőedzőt arról, vajon számára hozott-e meglepetést a beosztás.

– Végigfutottam a csoportok beosztását, az látszik, hogy a Nyugatiban lesz a legtöbb olyan csapat, amely valamelyik élvonalbeli klub második együttese – mondta az Andráshida vezetőedzője. – Nem lesz egyszerű, ráadásul nagy múltú klubok, mint a Tatabánya, a Dorog, Csepel vagy a BKV Előre is itt lesznek, nem beszélve a nagyon megerősödött Csornáról. Annak örülük, hogy nem lesz húsz csapat, hiszen így öt mérkőzéssel többet rendeztek volna a bajnokság során, de így is 32 fordulóra kerül sor. Mindegy, ha már így alakult fel kell vennünk a kesztyűt. Azt is tudjuk, hogy több csapat korábbi NB I-es játékosokkal erősített be.

Kovács György (zöldben) is visszatért a ZTE FC-től, aki szintén erősítést jelent az új szezonra. Fotó: Katona Tibor

Természetesen az Andráshida is erősített, hiszen voltak távozók az együttestől és kellett a frissítés is. Dobos Sándor nem titkolta, szeretné még, ha bővülne a keret létszáma, amely jelenleg 17 főből áll, ami most elég, ám menet közben sérülések és eltiltások miatt adódhatnak létszámbeli gondok.

Azzal, hogy végül nem 20, hanem csak 17 csapat indul a rajt időpontja várhatóan nem változik, azaz Dobos Sándor is úgy készíti fel csapatát, hogy augusztus első hét végéjén kezdenek. A sorsolást az MLSZ-ben várhatóan még ezen a héten elkészítik.

A NYUGATI-CSOPORT

Balatonfüredi FC

BKV Előre

Csepel FC

Ferencvárosi TC „II"

III. kerületi TVE

MTK Budapest FC II

Csornai SE

Diósdi TC

Dorogi FC

Érdi VSE

Puskás Akadémia II

Győri ETO FC

Mosonmagyaróvári TE

Sárvári FC

Videoton FC II

Tatabánya

Tarr Sprint Andráshida

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!