Foci

2007.06.25. 02:26

Alsópáhoki arany

Zalaegerszeg (bl) - Csütörtökön este kezdő- dött az ünnepélyes megnyitóval, s tegnap délután az eredményhirdetéssel zárult a kisiskolák diákolimpiai döntője a zalai megyeszékhelyen.Jól sikerült rendezvényen tisztességgel helytálltak a megyénket képviselő fiatalok

Bóbics László

A rangos eseményen, amelyen a Zalaszám Kupáért küzdöttek a fiatalok, 109 iskola közel ezer képviselője vett részt.

Zalai szempontból a legnagyobb siker szombaton született, amikor az alsópáhoki iskola diákjai a svéd váltóban valamennyi ellenfelüket legyőzték és a dobogó tetejére állhattak. A galambokiak negyedikek lettek. Atlétáink egyéniben is jeleskedtek, több érmet nyertek. Mindez nem igaz a kézilabdázókra és a futballistákra. A zalai gárdák tisztességgel küzdöttek, de nem jutottak a legjobbak közé.

A verseny zalai főszervezője, Kósa Zoltán elégedetten beszélt a háromnapos diadalról:

- Amikor megnyertük a rendezési jogot, tudtuk, hogy nagyon kell figyelnünk, mert ugyan nem ez az első diákolimpiánk, de az egyik legnépesebb mezőnyt felvonultató. A rendezői gárda tapasztalt, ez megkönnyítette a dolgunkat. Szerencsére a sportolók és az őket kísérő tanárok is maximálisan segítették a munkánkat. Így aztán a végén azt mondhattam, hogy elégedettek vagyunk, legalábbis a sok gratuláció és a köszönet a vendégektől ezt mondatja velem. Sportolóink tisztességgel helytálltak, csak gratulálni tudok nekik. Az alsópáhokiak nyújtották a legjobb teljesítményt. Az iskola váltója bravúros versenyzéssel a legjobb lett a rangos mezőnyben. A többi fiatalnak sem kell szégyenkezni, hiszen jól szerepeltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!