Foci

2006.11.28. 03:28

A mentők szerint nem hibáztak

Zalaegerszeg (bl) - Szombaton délután heves indulatokat váltott ki az az eset, amikor a 90. percben Waltner Róbert ájultan feküdt a ZTE-Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a játéktéren.

Bóbics László

Mindez lapunkban is megjelent az élvonalbeli mérkőzés tudósításában. Ezekre tegnap dr. Kriszt András, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Régió szakmai vezetője és Beledi István a Zala megyei Mentőszervezet vezető mentőtisztje reagált.

Sportrendezvényeken a mentőegység elsősorban nem a sportolók miatt van a helyszínen, hanem a nézők egészségügyi állapotának biztosításának érdekében. A sportolók egészségügyi ellátásáért a csapat orvosa felel. Természetesen, ha a csapat orvosa igényt tart a Mentőszolgálat szakmai tudására és felszerelésére, akkor azt rendelkezésére bocsátjuk. A helyszínen lévő mentőegység csak akkor léphet be a pályára, ha ezt a csapat orvosa kéri, és ha a játékvezető erre külön engedélyt ad, nem pedig akkor, amikor a nézők követelik. A játékvezető és a csapat orvosának hívására a mentőegység azonnal elindult a sérült játékoshoz és magukkal vitték az újraélesztéshez szükséges egészségügyi felszerelést is. A csapat orvosa és segítője a sérültet a szakma szabályainak megfelelően látta el, ezért mikor a mentők a sérült játékoshoz értek, a játékos már nyitotta a szemét és a feltett kérdésekre válaszolt. A mentők részéről a játékos így már akut, sürgősségi betegellátást nem igényelt. A mentőegység vezetője és a csapat orvosa közösen döntötte el, hogy a mentő menjen be a pályára, ezáltal a játékos minél előbb kórházi ellátásban részesülhetett. A helyszínen tartózkodó mentőegység szakmai hibát nem követett el!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!