Foci

2015.06.04. 16:51

Volt tűzijáték, pezsgőzés: az Andráshida a bajnokság után az MK megyei selejtezőiben is nyert

Zalaegerszeg - Most már végérvényesen kijelenthető, hogy jó ötlet volt a labdarúgó Magyar Kupa selejtezőinek helyosztóit is megrendezni, s az elmúlt négy évben meghonosodott a zalai labdarúgásban. A szerda esti finálét a Tarr Sprint Andráshida nyerte 3-2-re egy izgalmas, hosszabbításos találkozón a Hévíz ellen.

Kerkai Attila

Szerda este a Tarr Sprint Andráshida–Hévíz döntő igazi kupacsatát hozott az éjszakába nyúlóan. Merthogy 120 perces csatában dőlt el a trófea sorsa és egy kifejezetten élvezhető, jó iramú és jó hangulatú találkozón. Ráadásul a nézők szép gólokat láthattak, különösen az andráshidaiak második találata, amelyet Kovács László Márk 22 méteres szabadrúgásból ragasztott a hálóba marad emlékezetes.

De nézzük, mi történt. Az Andráshida szerzett vezetést, de a Hévíz egyenlített, majd jött az első félidőben a már említett szép találat. A második 45 percben is jó iramú és sokszor jó játékot hozó mérkőzést láthatott a szép számú nézősereg, s úgy tűnt, hogy a Hévíznek már nem lesz ereje egyenlíteni, amikor a 89. percben kiharcolta a hosszabbítást. A ráadásban is nyíltsisakos játékot láthattunk, aztán a 112. percben a hidaiak újra vezetéshez jutottak és innen már nem adták ki a kezükből a győzelmet.

Készül az andráshidai öltözőben a közös szelfi, ami érthető: három napon belül két nagy siker. Fotó: Pezzetta Umberto

A Tarr Sprint Andráshida duplázott, hiszen megnyerte a megyei bajnokságot és most a megyei Magyar Kupát is. Volt tűzijáték, pezsgőzés, minden, ami ilyenkor kell.

– Reflexszerűen értem bele a labdába – mondta a győztes találat szerzője, Bandics Ákos. – Nagyon fontos volt ez a találkozó számunkra, hogy duplázni tudjunk, így kellően motiváltak is voltunk.

 

A győztes csapat edzője, Dobos Sándor szintén ezt emelte ki. Aminek ezen felül örült, hogy jól is játszott csapata.

– Megérdemelten nyertünk, küzdőszellemben, futómennyiségben és játékban is ellenfelünk fölé kerekedtünk, s nekünk volt több helyzetünk is. Örülök ennek a sikernek, mégpedig azért, mert felszabadultan tudtunk futballozni és három napon belül kétszer ünnepelhettünk együtt egy trófea elnyerését, ami különleges érzés mindannyiunknak.

Koller Zoltán, a Hévíz szakvezetője ha nem is csalódottan, de nem is boldogan nyilatkozott a lefújás után, ami érthető, hiszen elveszítettek egy hosszabbításos mérkőzést.

– Jó mérkőzés volt, ahhoz képest mindenképpen, hogy két, megyei osztályban szereplő együttes volt a pályán – mondta Koller Zoltán. – Mi is nyerhettünk volna, és csak az bosszant, hogy a harmadik gólt nem egy kijátszott akció végén, kombinatív játék után kaptuk, vagyis elkerülhető lett volna. De mindegy, gratulálok a játékosaimnak, hiszen egy nagyon jó Andráshida ellen maradtak alul és mindent megtettek a sikerért egy férfias küzdelemben.

Maga a sorozat pedig újból bebizonyította, hogy a megyei Magyar Kupa helyosztóira szükség van, amit Józsi György, az MLSZ Zala Megyei igazgatóságának igazgatója a következőkkel indokolt.

– Három éve döntöttünk úgy, hogy végig játsszuk az MK megyei selejtezőit, ezzel is emelve az egész éves csatározások presztízsét, rangot adva a sorozatnak – mondta az igazgató. – Kupát lehet nyerni, ami feldobja a csapatokat, nem beszélve a környezetről. Villanfényes meccsek ezek, melyek egészen különleges hangulatot adnak a döntőnek és a nézőszámmal is elégedettek lehetünk.

Valószínűleg folytatás következik, mert a jelek szerint ez nem is lehet vitás.

Kapcsolódó cikk:

A Tarr Sprint Andráshida–Hévíz döntő eseményei percről percre itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!