Foci

2015.06.22. 18:09

A Gellénháza II kiemelkedett a mezőnyből

Zala megye - A megyei labdarúgó-bajnokság III. vonalában a Gellénháza II a Közép-csoport mezőnyét végig uralva megérdemelten szerezte meg az aranyérmet.

Bozó Péter

Veretlenség

A leghosszabb veretlenségi sorozattal az Olajmunkás Gellénháza II büszkélkedhet a Közép-csoportban. Az első fordulóban Kemendolláron győztek 5–1-re, majd egészen a 20. fordulóig tartott a menetelésük, amikor az idén újra induló Lakhegy együttesétől kaptak ki 2–1-re idegenben. A bajnokcsapatnak ez volt a szezonban az egyetlen veresége, a következő kilenc meccsen ismét nem kaptak ki. Hosszú mélyrepülés után magára talált az Egervár együttese is, ők tizenegy találkozóból álló szériát építettek fel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Csonkahegyhát (9) és a Lakhegy (9) állhat fel.

Győzelmi sorozat

A Gellénháza II az említett 18 mérkőzésén nemhogy nem kapott ki, de ezeket a meccseket meg is nyerte, így ebben az összevetésben is ők az elsők. Az olajosok teljesítménye abból a szempontból is kiemelkedő, hogy saját közönségük előtt mindegyik összecsapásukon győzni tudtak. A lakhegyiek sem panaszkodhatnak, hiszen a csapat újonc létére egy kilences sikerszériát tudhat maga mögött, míg a Csonkahegyhát hétig jutott.

A Lakhegy (kékben) újonc létére a dobogó harmadik helyén végzett a 2014-2015-ös szezonban. Fotó: Archív/Katona Tibor

Nyeretlenség

A leghosszabb nyeretlenségi sorozatot a vaspöriek tudhatják maguk mögött, összességében 21 mérkőzésen keresztül nem tudták egyszer sem megszerezni a három pontot. A csapat vesszőfutása a hatodik fordulóban kezdődött, amikor hazai pályán kaptak ki az Egervártól 3–2-re és egészen a 28. játéknapig tartott. Őket az Alsónemesapáti (14) és a Nemesrádó (13) követi ebben az összevetésben.

Vereségsorozat

Ebben az összevetésben nagyon jól áll a Kemendollár együttese, hiszen a Gellénháza II mellett ők voltak azok, akik nem kaptak ki kétszer egymás után a bajnokságban. Hazai pályán a két csapat mellett még a Lakhegy és a Lest Do It Technoroll Teskánd II szerepelt jól, ők sem szenvedtek el zsinórban két vereséget, míg idegenben a Csonkahegyhát mondhatja el magáról ezt a bravúrt. A Vaspör-Ozmánbük viszont nagyon rosszul szerepelt vendégként az idei szezonban, a 15 lejátszott találkozójukon egyetlen pontot sem tudtak szerezni.

Gólszerzés

A támadójáték tekintetében a Közép-csoportban sem panaszkodhatnak a mérkőzésre kilátogató nézők, hiszen 4,92-es gólátlagot produkáltak a csapatok, a 210 találkozón összesen 1033 találat esett. A legeredményesebb ebben az összevetésben is a Gellénháza II együttese volt, összesen 139-szer vették be az ellenfelek kapuját idén és mind a 28 meccsükön megzörgették legalább egyszer a hálót. Mellettük még a Teskánd II tudott 100 találatig jutni, ami szintén szép teljesítmény, ők sorozatban 16 mérkőzésen szereztek gólt. A negatív oldalon az Alsónemesapáti áll, zsinórban kilenc összecsapáson maradtak gólképtelenek.

Kapott gólok

Ez a szezon egyértelműen a Gellénháza II csapatáé volt. Nemcsak a támadóalakzat, de a védelem is magabiztosan szerepelt. A teljes szezonban mindössze 17 gólt kaptak az olajosok, ebből hazai pályán csupán kétszer, az Alibánfa és a Bagod ellen kapituláltak. Nem csoda tehát, hogy magabiztosan nyerték meg a 2014-2015-ös III. osztályú bajnokságot az olajosok.

Hazai pályán szintén az olajosok szerepeltek a legjobban, zsinórban nyolc találkozón nem kaptak gólt, de jól szerepelt a Lakhegy és a Pacsa is, hiszen mindkét csapat összehozott egy ötös szériát az idei szezonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!