Foci

2013.04.23. 18:15

BL: másik német-spanyol párharc

Máris itt a másik német-spanyol párharc a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében: a csikócsapatként jellemzett Borussia Dortmund a Real Madrid együttesét fogadja szerda 20.45-től. Nem is ismeretlenek egymás számára.

A csoportkörben már találkozott a két együttes: Dortmundban 2-1-re nyert a Borussia, majd Madridban 2-2-re végeztek a felek. Ezen felül pikantériát más is szolgáltat, hiszen Mario Götze, a sárga-feketék legénységének esze a Borussiából a Bayernba igazol. Mindezt a mérkőzés előtti nap, kedden délelőtt közölni igazi bombahírként hatott, és bizony emellett eltörpült mindaz, amit Mats Hummels mondott a Real elleni összecsapásuk kapcsán. Ahogy fogalmazott, a párosításban bármi lehetséges, Igazán hitelt érdemlő szavai persze ezt követően jöttek. A védő arra figyelmeztetett: a legfontosabb hogy kapott gól nélkül hozzák le a találkozót a Real Madrid ellen. Jürgen Klopp, a dortmundaik szakvezetője már meg sem lepődött, hogy a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a „Götze-afférral" kapcsolatban faggatták: ahogy kitért rá, ezt már a Málaga elleni találkozóik alkalmával tudták, de ez nem szabad, hogy fennakadást okozzon felkészülésükben.

Mario Götze. Fotó: Europress Fotóügynökség

Nos, ami biztos, hogy a madridiak esetében Marcelo biztosan nem tud a királyiakért érdemben tenni, hiszen sérülése végett három hétre kidőlt a sorból. Luka Modric nem teljesen egészséges, és nem kétséges: Ronaldo mellett külön főszerep juthat Mesut Özilnek. Ahogy abba beavatta a közvéleményt, nem csupán rokonsága, de barátainak széles köre is ott lesz a dortmundi arénában: a Signal Iduna Parktól mindössze fél órára laknak hozzátartozói. Ennél sokkalta lényegesebb persze, amit főnöke felkészültségéről mondott:

- José Mourinho sokat tanult a csoportkörben lejátszott mérkőzéseinkből, és mindent tud az ellenfél játékosairól, taktikájáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!