Foci

2013.04.24. 12:21

Bayern-henger: a Barcelonát valósággal letaglózta a 4-0

Kapituláló Barcelona, álomfutballal kirukkoló Bayern München - ez lehet a mérlege a labdarúgó Bajnokok Ligája egyik elődöntőjének, melyen Münchenben 4-0-s hazai siker született. A visszavágót a jövő szerdán Barcelonában rendezik.

Ugorjunk vissza négy esztendőt, amikor az újkori Barcelona az abszolút topnak számító esztendejében volt, és akkor a negyeddöntő első találkozóján ugyanennyi találat esett ugyanilyen elosztásban.  Még abban sincs különbség, hogy a hazai együttes nyert, csak éppen az a meccs a Camp Nou-ban került megrendezésre... Nos, ha ezt vesszük alapul, a Bayern szintén jól halad afelé, hogy 2013 teljes mértékben a müncheniek éve legyen, hiszen már-már elképesztő teljesítménnyel múlták felül a katalánokat.

A gránátvörös-kékek részéről Xavi egy percig sem próbált vitába szállni az eredménnyel.

- El kell is ismernünk, jobb csapat volt a Bayern, fogalmazzunk egyértelműen, pszichésen jobban bírták a mérkőzést - fogalmazott a középpályás. - Roppant jó volt ellenfelünk a kontrajétékban is, a széleken remekül játszottak, és az első két góljukat is szögletrúgás előzte meg, melyeket egyszerűen nem tudtunk fejben lekövetni.

Thomas Müller és Iniesta küzdelme. Fotó: Europress Fotóügynökség

Hazai oldalon természetesen az öröm uralkodott mindenek felett, nem csoda, hogy a két gólt szerző (ismét a 2010-es formáját idéző...) Thomas Müller is kimondottan feldobott állapotában értékelt.

- Azt nem mondom, hogy négy játékos munkabírásával felér a játékom, de 13 kilométer futás talán nem volt olyan rossz a részemről - mondta kissé kerekítve, hiszen a neve mellett 11 199 méter jelent meg a statisztikákban, ez  sem  rossz, persze... - Ami saját teljesítményemet illeti konkrétan, igen, valóban jól ment a játék. Persze, valamilyen szinten eltervezi magában az ember a dolgokat, ugyanakkor azokat még végre is kell hajtani. Azt viszont nem felejtjük, hogy bármennyire is szép ez a 4-0-s győzelem, azért lesz még egy visszavágó a Camp Nouban és rengeteg energiát kell még mozgósítanunk annak érdekében, hogy a döntőbe jutást ünnepelhessük.

A párharc tehát még nem ért véget, de a németeket tán már London felé röpítette...

Bajnokok Ligája elődöntő, első mérkőzés: FC Bayern MünchenFC Barcelona 4-0. G.: Th. Müller (25., 82.), Gomez (49.), Robben (73.).


Nekünk magyaroknak Kassai Viktor játékvezető ténykedése külön figyelmet érdemelt. A német visszhangok persze az eredmény maximális tudatában sem hallgatták el, hogy voltak nem csupán vitatott, hanem egyszerűen rossz döntései is. Ugyanakkor spanyol oldalon nem próbálták a nyakába varrni az eredményt, mondván nem az ő teljesítményén, sokkal inkább Messi és társulatának gyengeségén múlott a 0-4...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!