Foci

2010.12.15. 09:55

Foci: Lentiben szeretnének bajnokcsapatot ünnepelni

A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában a Lenti TE együttese telelhet az élen. Németh Imre edző alaposan megfiatalított csapata, több közel azonos tudású együttes közül nagy csatában került ki győztesen, így megérdemelten zárták sikerrel az őszt.

Bóbics László

A település újra futballázban ég, hiszen hosszú idő után újra megcsillant a remény, hogy - a városhoz méltó módon szerepelve - a Nemzeti Bajnokságba juthassanak.

A siker egyik megalapozója Németh Imre, aki 1978 után még három alkalommal nyert bajnokságot a LTE gárdájával. Érdekesség, hogy a 70-es évek végén remeklő gárdának meghatározó embere volt a jelenlegi klubelnök, Verein József, no meg két szakosztály vezetőségi tag, Pál Tibor és Molnár Ferenc. Utóbbinak, Gábor fia egyik erőssége a jelenlegi gárdának.

- Az utánpótlásunknál Fehér Rudolf koordinálásával és a alapítvánnyal karöltve remek munka folyik, ezt tudtuk, s most már arra is büszkék lehetünk, hogy a megyei I. osztályban szereplő csapatunk is jó úton jár, őszi első lett - kezdte Horváth László Lenti polgármestere. - Több tehetség is lehetőséget kapott Németh Imre edzőtől és a fiúk jól éltek vele. Balog Csaba az egyetlen légiósunk , bár ő is lentinek vallhatja magát, mert korábban már szerepelt városunk együttesében. A sikerben része van a támogatói háttérnek is. Vannak, akik nyilvánosan, mások meg szerényen a háttérben maradnak. Valamennyien köszönjük nekik. Örülünk a nagyszerű menetelésnek és lehetőségeink szerint támogatjuk az NB III-as szereplést is, ha bajnok lesz a csapat. Azon is dolgozunk, hogy szponzori hátterünk még jobban megerősödjön. Önkormányzatunknak a LTE mellett több alacsonyabb osztályú bajnokságban szereplő együttese is van, őket is segíteniük kell.


A turizmus miatt is fontos lenne a sportlétesítmény felújítása, hiszen az utóbbi években elmaradtak a korosztályos válogatott meccsek a környező országok legjobbjaival. Vezetőik szerint elsősorban azért nem jönnek Lentibe játszani, mert az öltözők csinosításra, átalakításra szorulnak.

- Jó lenne ha az uniós támogatások ezt a kört is segítenék. Önkormányzatunk mindent megtesz a sport, a labdarúgás támogatásáért. Valóban voltak nemzetek közti válogatott meccsek, tervezzük, hogy ezen a területen rendet teszünk. Műfüves pálya építése már többször felmerült. Ha kedvező pályázatok lesznek, a város ehhez készen áll az önerő biztosításával. Teszem hozzá, nem úgy, hogy mi fizetünk 90 százalékot. Kedvező esetben tartjuk az ígéretünket.

A fiatalok munkájának koordinálója, Fehér Rudolf.

- Edzőink nagyon lekiismeretesen tevékenykednek - jentette ki a szakosztályvezető. - A tehetségek pedig sorra lehetőséget kapnak a felnőttek közt, ez nagy dolog. Motiválja a gyereket és mindent megtesznek a sikerért.

Verein József sportkör elnök nagyon sokat dolgozik azért, hogy a város futballja minél magasabb szintre jusson.

- Mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a bajnokságot. A föld alól is előteremtjük a pénzt az NB III-ra - jelentette ki határozottan a Lenti TE elnöke. - Dolgozunk, többek közt ezt bizonyítja az is, hogy az első tavaszi meccsünkön felavatjuk a fedett lelátot, amely Vári Vendel nevét viseli majd. A névadó évtizedekig a város sportjában megszállottként dolgozott. Ezért gondultunk rá, ha valaki, akkor ő megilleti, hogy az utókor megemlékezzen róla. Örülök annak, hogy ilyen kollégáim vannak, mint Fehér Rudolf, aki az utánpótlásnál hatékonyan szervezi a munkát. Csak és kizárólag a jelenlegiek mellett lenti és a városkörnyéki gyerekek szerepelhetnek abban a csapatban, amely feljutás esetén az NB III-ban futballozna. Arra mi nem vagyunk képesek, hogy a megye és a térség különböző pontjairól igazoljunk játékosokat. Azt is ki szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak mi és az évek óta ingyen dolgozó edzőnk, Németh Imre szeretné megnyerni a bajnokságot, de a játékosok és a szurkolók is igen éhesek már a rég várt újabb szép sikerre.

- Nagyon nehéz helyzetből, mélyről indultunk, amikor kiestünk a megyei I. osztályból - kezdte Németh Imre, a listavezető edzője. - A kezdeti kudarcokat is bevállalva jutottunk el odáig, hogy NB III-as álmokról beszélgethessünk. Ez azért is nagyon fontos számomra, mert ebben végig partnerek voltak a játékosok. Igazi közösség alakult ki, ennek köszönhető, hogy minimális változások voltak csak az utóbbi időben a megfiatalított keretünkben.


BAJNOKOK AKARUNK LENNI... 
A csapat legrutinosabb játékosa Balog Csaba, aki a ZTE FC együttesével bajnok lett. „Nagyszerű társaság rázódott össze. A fiatalok is gyorsan felvették a ritmust. Ehhez kellett Németh Imre tapasztalata is. Következetesen dolgozunk és mindig megtalálja a hangot a társasággal. Nincsenek bérelt helyek, így mindenkinek meg kell küzdeni hétről hétre a kezdőcsapatba kerülésért. Jól érzem magam az LTE-nél, korábban is játszottam itt, szívesen jöttem vissza. Bajnokok akarunk lenni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!