Foci

2010.01.16. 10:20

Fiatalos összefogás

Nagykanizsa - A labdarúgó NB III Dráva-csoportjában jól szerepelt ősszel az NTE 1866 együttese. Talán ennek is köszönhető, hogy a csapathoz a napokban névadó szponzor csatlakozott.

Bóbics László

 

- Mennyire elégedett a csapattal?

- Szinte csak jót tudok róluk mondani, a Visnovics- Domján edzőpáros remek munkát végzett. A játékosok elszántan készültek és - mint az eredmény mutatja - jól is futballoztak. Több együttes is megkereste nagy értékeinket, Csepregi Tamást és Burucz Barnabást, de mindkettőjükkel megállapodtunk, maradnak. A legnagyobb erősítésünk az, hogy együtt maradunk, no meg az sem mindegy, hogy az ősszel sérült Cs. Horváth elkezdte az edzéseket. A fiataljaink szépen fejlődnek, s közülük Horváth Ramon, Orbán Imre, Szarka Tamás, Antalics Levente, Billege András, Vlasics Zoltán is a felnőtt csapattal kezdte meg a felkészülést.

- Mi a helyzet az utánpótlás területén?

- Terveink szerint július 1-jén fuzionálunk a Vlaszák Géza és Szarka Sándor által működtetett UFC-vel. Egyformán gondolkodunk a futballról és sokat várunk az együttműködéstől. Miután az önkormányzat megvette az Olajbányász-pályát, egyeztetnünk kell velük a jövőt illetően. A felnőtt csapat a terveink szerint egyelőre még nem játszik a hajdani kanizsai katlanban, ahhoz még sokat kell dolgozni ott. Fel kell újítani az edzőpályát, s meg kell csinálni a világítást is, elvégre a játékosaink munkásemberek, csak este tudnak edzeni. De szakmai oka is van, hogy a tavasszal még ne a Bányász- stadionban játsszunk. Remélhetőleg sikerül olyan masszív gárdát együtt tartanunk, amelyre hosszú távon lehet alapozni, s merészebb célokat megfogalmazni. Az is fontos dolog, hogy keretünk valamennyi játékosa kanizsai, vagy a térségben él. Ez óriási plusz motivációt adhat a jövőben is, főleg úgy, hogy ha a sok tehetséges fiatal töretlenül fejlődik, még ütőképesebb lehet ez a társaság.


PÉCSRŐL HOZNÁNAK HAZA KAPUST
Egy poszton vannak problémái az NTE-nek: a kapus-kérdést nem sikerült még megnyugtatóan rendezni. Az alapembernek számító, remek adottságokkal rendelkező Horváth Gábor Ausztriába szerződött, helyettese, Magyar Krisztián pedig tengerre szeretne menni dolgozni, s várja, hogy mikor szállhat hajóra. A kanizsai klub a Péccsel tárgyal gőzerővel, az egykori kanizsai fiatalember, Freismidt Roland visszatéréséről.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!