Foci

2009.04.24. 02:29

Fontos francia kapcsolat

Csesztreg (bl) - A falu NB III-as labdarúgócsapata az idén is meghívást kapott a franciaországi Manvilleben megrendezett népszerű kispályás futballtornára. A negyvenhat rajthoz álló együttes közül a zalaiak az előkelő harmadik helyet szerezték meg.

Bóbics László

A hét nemzet kispályás csapatainak részvételével megrendezett erőpróbán a döntőbe kerülésért mérkőzhettek a csesztregiek, akik 2-2-es döntetlent értek el a rendes játékidőben egy francia gárda ellen, majd a büntetőrúgásoknál sajnos alulmaradtak ellenfelükkel szemben. A harmadik helyért vívott mérkőzésen viszont - ugyancsak hazai együttes ellen - nagy csatában 1-0-ra nyertek és így felállhattak a dobogóra.

Fentős Pál, az együttes edzője elmondta, hogy évről évre nyolc-kilenc labdarúgóval utaznak, s a szervezők jóvoltából családtagokat, vagy barátnőket is vihetnek magukkal a focisták. A szervezők nyilván szimpatikusnak találták együttesüket, hisz míg korábban többnyire csak az év közepén érkezett a meghívó, most már a tornát záró banketten közölték velük a franciák, hogy két év múlva újra várják őket. Az elismerés szólhat az idei jó szereplésnek, illetve talán annak is, hogy az évek alatt a csesztregiek mindössze egy alkalommal kaptak ki a rendes játékidőben, vagyis a jó csapatok között jegyzik őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!