Foci

2009.04.08. 02:29

Aki győz, sokat nyer

Zalaegerszeg - A tavaszi nyitófordulóból elhalasztott mérkőzését pótolja ma 18 órától a ZTE FC élvonalbeli labdarúgócsapata, amely a DVSC-t fogadja. A találkozó előtt joggal várható, hogy a két remek formába lendült csapat élvezetes mérkőzést vív majd egymással.

Kerkai Attila

Rangadónak készült már február végén is a ZTE FC és a DVSC összecsapása, hiszen két meghatározó vidéki együttesről van szó a magyar labdarúgásban. Az azóta eltelt másfél hónap eredményei pedig még inkább ráerősítettek erre: a ZTE FC immár kilenc mérkőzés óta veretlen, a tavaszi mérlege imponáló - három győzelem és egy döntetlen -, ahogy a Debrecen is lendületben van: három siker és egy vereség az eddigi eredménysora. Oláh Lóránt, a hajdúságiak támadója szerint az előttük álló három mérkőzéses sorozatban nem szabad túl sok pontot veszíteniük. A klub honlapján nyilatkozó csatár szavai egyértelműsítik, hogy a bajnoki aranyért akarnak később is harcban állni, ehhez pedig a legbiztosabb, ha nyernek. Amúgy a ZTE FC elleni mérkőzést követően nem utazik haza a Loki, hanem Bükön veri fel táborát, hiszen szombaton a Haladás vendége lesz.

Természeten nem feledkeztünk el a ZTE FC-ről sem, sőt! A zalaiak a dobogóért harcolnak, és a Csank János vezette társaság tudja kivel áll szemben szerdán: tisztelik az ellenfelet, de semmi több.

- Az önbizalmunkkal korábban sem volt gond, de kétségtelen, hogy jól jött ehhez az MTK legyőzése szombaton - mondta Csank János vezetőedző, amikor az esélyekkel kapcsolatban megkerestük. - A bajnoki címvédőt sikerült legyűrnünk, de a Debrecen már más stílusú csapat. Nem hinném, hogy megijednénk bárkitől, teljes erőbedobással készülnek a fiúk most is. Nagyobb veszítenivalója az ellenfélnek van, de persze mi sem szeretnénk kikapni, úgyhogy jó kis csörte jöhet ki a mérkőzésből.

A DVSC-nek talán támadósora a legerősebb csapatrésze. A fentebb már említett Oláh Lóránt és a válogatott Rudolf Gergely igen eredményes idén, egyaránt 11 találatnál járnak, és akkor még ott van Dudu és a fiatal brazil Vinicius.

- Bármelyik debreceni támadó képes eldönteni mérkőzéseket, kérdés, hogy közülük ki játszik ellenünk - folytatta Csank János. - Bármi kijöhet ebből a találkozóból. Mi tiszteljük az ellenfelet, de le szeretnénk győzni, s alighanem ez természetes is.

Az egerszegi tréner még elmondta, hogy csapatából Kocsárdi bajlódik sérüléssel, ám talán számíthat a játékára, Waltner Róbert viszont felépült betegségéből, és újra elfoglalja a helyét a kezdőcsapatban. Amely így fest: Vlaszák - Kocsárdi, Botis, Miljatovic, Szamosi - Alomerovic, Horváth I. A., Máté, Hajdú - Waltner, Pavicevic.

Nem tartozik közvetlenül a szerdai találkozóhoz, de a csapat életét érinti a lett válogatott Artjoms Rudnevs sorsa. A ZTE FC immár a FIFA-tól vár megerősítést, és a nemzetközi szervezet péntekig adott haladékot a támadó korábbi klubja számára, hogy tájékoztatást adjon a labdarúgó státusáról. Rudnevs az FC Daugava Daugavpils együttesétől szerződött a télen a zalaiakhoz, hiszen korábbi együttese nem indult el sem a lett első, sem pedig a másodosztályú bajnokságban. Az ilyen esetekben normál körülmények között szabadon igazolhatóvá válna a labdarúgó, ám a lettek szerint attól még, hogy nem játszik, a csapat létezik és járna némi átigazolási díj Rudnevs után. Nos a ZTE-nél egészen másként ítélik meg mindezt, a klub ezért is fordult a FIFA-hoz, amely elindította az ilyenkor szokásos procedúrát, s pénteken adhat tájékoztatást a zalaiaknak erről.

A ZTE FC a mai mérkőzés után vasárnap újra hazai környezetben játszik: 17.30-tól a Diósgyőrt fogadja, s erre a találkozóra a kék-fehérek ünnepi akciót hirdetnek. Kétségtelen, egy futballmeccsnek nem a legszerencsésebb időpont húsvét vasárnapja, ezért is döntött úgy   a zalaiak vezetése, hogy azok a drukkerek, akik jegyet váltanak a Debrecen elleni találkozóra, a vasárnapi mérkőzésre  kedvezményes árú belépőt vásárolhatnak - annyiért nézhetik meg a DVTK elleni meccset, amennyit amúgy a ZTE NB II-es csapatának találkozó kell leszurkolni.   A szándék egyértelmű: a klub szeretné, ha minél több drukker gyűlne a stadionba,  hogy buzdítsa a dobogóért harcoló kedvenceket.

Ezek is érdekelhetik