Foci

2007.01.03. 03:29

Fiatalok és tapasztaltak

Zalaegerszeg (bl) - A labdarúgó NB III. Bakony-csoportjában jól szerepeltek megyénk együttesei. A Recop Andráshida a tabella harmadik helyén telelhet.

Bóbics László

- Kikkel volt elégedett és kik okoztak csalódást?

- A végén kezdem, senkinek nem kell szégyenkezni, mert mindenki tisztességgel tette a dolgát, így nem maradt bennem hiányérzet. Azt viszont ki kell emelnem, hogy edzéseken és a meccseken is nagy segítségemre van egy stabil váz - Török Tamás, Molnár Attila, Varga Szabolcs, Dobos Attila, Simon Péter, Szijártó Szabolcs - amelyre mindig számíthatok. Nemcsak a játékukkal, emberi tartásukkal is nagyon sokat segítenek a fiataloknak. Rajtuk kívül kiemelhetnék még néhány játékost, akik többször is átlagon felülit produkáltak, de továbbra is úgy érzem, hogy a mi erőnk a csapategységben van. Ehhez persze kellenek bravúros egyéni megoldások is. Szerencsére ebből is akadt jó pár az ősszel. Sajnos egy-két ember különböző okok miatt nem tudott játszani, többek közt Bozsik József sérülés miatt nem léphetett pályára. Nádasi Attila pedig sokat betegeskedett, így ő sem mutathatta meg mire képes az ősszel, mert sokat betegeskedett. A keretünkben, amelyik január 16-án kezdi a felkészülést, előreláthatólag nem lesz jelentősebb változás. Éppen ezért a céljaink sem változnak, szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni, továbbcsiszolni egyénileg is a játékosokat, hogy töretlen legyen a fejlődésük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!