2007.01.18. 03:29
Elkezdte a HFC is
Hévíz (bl) - A labdarúgó NB II-ben szereplő fürdővárosi együttes megkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra. Glázer Róbert irányításával napi két edzésen vesz részt a társaság. Az első edzőmeccsüket holnap Egerszegen a ZTE ellen játsszák.
Az együttesből az elmúlt hetekben Pogacsics Milán távozott, a középpályás Ausztriában folytatja pályafutását. Kutics Gábor sem lesz a HFC játékosa a tavasszal, azt viszont még nem tudni, hogy ő melyik gárda szolgálatába áll.
A zalai vezetők folyamatosan tárgyalnak, több kiszemeltjük is van, de nem titkolják, csak olyan futballistákat szeretnének igazolni, akik meghatározó tudásúak. Visszajött a csapathoz Kutasi Gábor, aki egykoron az egyik erőssége volt a gárdának.
- A program szerint délelőttönként mindig teremben edzünk, délután pedig a szabadban - kezdte Glázer Róbert, vezetőedző. - Nagyon jól jött számunkra a műfüves pálya, még úgy is, hogy kisebb méretű, de legalább ideális körülmények között dolgozhatunk. Sajnos az edzőpályánk finoman szólva sincs a legjobb állapotban. Azon minőségi munkát nem nagyon tudunk végezni. Vezetőink folyamatosan dolgoznak és több játékossal is előrehaladott tárgyalásaink vannak. Konkrét neveket egyelőre nem akarok mondani, de remélhetőleg rövid időn belül tisztázódik, hogy kikkel tudunk erősíteni. Zavaró a munkánkban, hogy Bene Gábor ismét túrázik, ezúttal Cipruson próbál szerencsét. Jobb lett volna, ha előbb teszi, majd megint úgy jár, mint az ősszel: nem alapoz rendesen és ez a teljesítményére is hatással van. Sokkal többre hivatott, mint amit produkált. Az viszont jó hír, hogy 8 hévízi fiatal dolgozik a felnőttekkel. A Horváth testvérek és Páli Norbert már az ősszel is velünk volt, most tehetséges fiatalokkal tovább nőtt ez a keret.
A program szerint a zöld-fehérek több mint egy tucat edzőmeccset játszanak, az elsőt holnap 16 órakor Egerszegen, majd szerdán Celldömölkre mennek, szombaton pedig Andráshidára. A hónap utolsó napján Teskándon lépnek majd pályára. A februári menetrendjük is kialakult, ám néhány apróbb változás itt még várható. Négy-öt futballistát szeretnének szerződtetni