Foci

2007.01.08. 03:29

A Play Cafe sikere

Hévíz (bl) - A hét végén három napon keresztül a fürdőváros sportcsarnokában küzdöttek a csapatok a Tavirózsa Kupa teremlabdarúgótornán.

Bóbics László

Lázár László és Pali Róbert főszervezők elégedettek lehettek, hiszen minden a forgatókönyv szerint zajlott és sok színvonalas találkozót láthattak az érdeklődők. A zalai együttesek jól szerepeltek, a legjobb 16 közé jutott a keszthelyi Young Boys, a Viktória, a Manhattan együttese, valamint az egerszegi Honda Kupa győztes 100 Ország és az Old Star. A kanizsai teremspecialista Tip Top is biztosította helyét a jeles mezőnyben.

Itt volt a tornán a közelmúlt egyik legsikeresebb hévízi teremspecialistája, a Villa Negra gárdája, amelyben olyan futballisták játszottak, mint a Sopront erősítő Magasföldi József, a hajdani NB I-es ZTE-t is megjárt Varsányi Sándor, a Kanizsán a legjobbak közt futballozó Buza Barnabás és Bozzai Attila sem maradt le társai mögött. Ennek ellenére mégis roppant nehéz dolguk volt, mert mint Buza Barnabás, aki hosszú időt töltött Hévízen, elmondta, rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny. Legalább 5-6 olyan gárda van, amely közül bármelyik megnyerheti a díszes serleget. Éppen ezért a legjobb 16 csatározása előtt vasárnap reggel senki sem mert voksolni, hogy vajon kié lesz majd a serleg.

A folytatás óriási küzdelmeket hozott. A budapesti játékosokra épülő S S 3-0-ra legyőzte a dombóvári FC Rutint. A 100 Ország együttese pedig 3-0-ra kikapott a veszprémi Play Cafetól. A szombathelyi Szkendo óriási küzdelemben győzött a Full Dozer ellen. A zalaiak csatájából a keszthelyi Manhattan került ki győztesen, miután hetesekkel jutott túl a Tip Topon.

A négy között az S S a Szkendoval csatázott, a két rendkívül technikás futballistákból álló együttes összecsapásas 1-1-es döntetlennel ért véget. Büntetőrúgással a Szkendo bizonyult jobbnak, s így a döntő résztvevője lehetett. A Play Cafe is nagy meccset játszott a keszthelyi fiatalokkal, a Manhattannel, ez a találkozó szintén 1-1 lett, a tapasztaltabb veszprémiek pontosabban rúgták a büntetőket, így ők lettek a finalisták.

A 3. helyért lejátszott mérkőzésen az S S látványosan és rendkívül eredményesen futballozott, 8-3-ra nyert a Manhattan ellen, így a fővárosiaké lett a 3. helyezettnek járó serleg.

A döntőben a Szkendo- Play Cafe összecsapást láthatták a szurkolók. Mindkét csapat nagyon fegyelmezetten és tudatosan futballozott. Jó ideig döntetlenre állt a mérkőzés, ám végül a Play Cafe 2-1-re nyert. A szervezők nem voltak könnyű helyzetben, amikor a különdíjakat kellett kiosztaniuk. A sok jó kapusteljesítmény közül végül a döntő vesztesének hálóőrét a Szkendo portását, Sipos Gábort választották a legjobbnak. A mezőnyjátékosok között sem voltak könnyű helyzetben, ebben a kategóriában Szabó Attila, a Play Cafe gárdájának focistája lett a legjobb. A gólkirályi címet az S S játékosa, Kovacsics Károly érdemelte ki. A legtechnikásabb futballista teljesítményét is elismerték, a győztes csapatból Finta Péterre szavaztak a legtöbben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!