A szerződése még nem jár le

2022.12.15. 08:00

Mourinho lehet Santos utóda?

Portugália legnagyobb sportnapilapja, az A Bola arról számolt be, hogy Fernando Santos, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bizonyosan feláll a kispadról, függetlenül attól, hogy a szerződése 2024. július 31-ig, a következő Európa-bajnokság végéig szól. A 68 éves szakember távozása még nem hivatalos, de a lap már olyannyira konkrét tényként kezeli az információt, hogy már egy közvéleménykutatást is indított, a szurkolók kit látnának szívesen utódjaként.

Kemma.hu

Forrás: MTI/EPA

Santos 2014-ben váltotta Paulo Bentót, aki a világbajnokságon egyébként Dél-Korea nemzeti csapatát irányította, és meg is verte Portugáliát a csoportkörben, ha közvetve is, hisz a hazája elleni összecsapást csak a kispadról nézhette végig eltiltása miatt. Fernando Santos irányításával története legnagyobb sikereit érte el a portugál válogatott, amely korábban semmit nem nyert, de 2016-ban Európa-bajnok, 2019-ben Nemzetek Ligája-győztes lett. A katari világbajnokságon csoportjából magabiztosan jutott tovább Portugália, a nyolcaddöntőben Svájcot ütötte ki egy hihetetlenül könnyed 6-1-s győzelemmel, a nyolc között viszont komoly meglepetésre Marokkó állította meg Cristiano Ronaldóékat En-Nesziri fejesgóljával. A kicsi délnyugat-európai országban ezt a vereséget nem sikerült megemészteni.

Maga a szövetségi kapitány sem titkolta, a csapat azzal a szándékkal utazott Katarba, hogy megnyerje a tornát, bár azt is elmondta, sok tényezőnek kell megvalósulnia, hogy ez meg is történhessen. A negyeddöntőig mentek jól a dolgok. Fernando Gomes, a Portugál Labdarúgó Szövetség elnöke regnálása alatt így másodszor kaphatja a feladatot, hogy megtalálja a megfelelő személyt a már-már nemzeti kincsnek számító válogatott élére.

Az A Bola szerkesztősége úgy döntött, azzal segít az elnöknek, hogy megtudja a portugálok véleményét egy egyszerű kérdést feltéve: Ki legyen Fernando Santos utódja? Az újság 18 nevet sorol fel – mind portugál edző – 19. opcióként felveti, külföldi legyen-e. A teljesség igénye nélkül, olyan nevek szerepelnek a listán, mint José Mourinho, Jorge Jesus – Szalai Attila jelenlegi mestere a Fenerbahcénél -, Carlos Queiroz, aki a vb-n Irán válogatottját irányította -, a már említett Paulo Bento visszatérése is felmerült, de ott található a Videoton egykori edzője, Paulo Sousa, aki nemrég a lengyel válogatottnál dolgozott, majd rövid ideig a Flamengo edzője volt, menesztéséig.

Olaszországban a La Gazzetta dello Sport írja, hogy a legnagyobb esélyes a posztra az AS Roma edzője, José Mourinho. A portugál szövetség az olaszok szerint kapcsolatba is lépett a Farkasok vezetőségével, és úgy tudják, nem zárható ki annak lehetősége, hogy az 59 éves szakember együtt látná el a kapitányi posztot a válogatottnál, illetve a rómaiak irányítását. Úgy tudni, Mourinhónak nincs szándéka elhagyni klubcsapatát, de mellette szívesen vállalná hazája válogatottjának kispadját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!