Felsőrajk

2016.11.22. 16:49

Az áldozatok és a túlélők tiszteletére

Felsőrajk - Gulág-emlékművet avatnak december 4-én 14 órától Felsőrajkon, a Szent Anna-templom és templomkert területén.

Civil Tudósítónktól

Az emlékművet pályázat útján, illetve nagy részben önerőből finanszírozzuk. A kötelező felirat mellett készül egy olyan tábla is, melyen a fogolytáborokba, a Gulágra és kényszermunkára elhurcolt felsőrajki áldozatok és túlélők nevei szerepelnek: Bakos József, Belső István, Benczik Sándor, Gerbel György, Harcz József, Keglovics Jenő, Kovács József, László István, Lőcz István, Lőcz János, Nagy Illés, Nagy János, Németh Árpád, Németh József, Pompor János, Sabján Dénes, Scwarz József, Szeglet György, Tóth István, Vigh István, Vigh János, Vigh Mihály, Vigh Szilveszter.

Több olyan felsőrajki lakos van, akik hazatértek a táborokból, családot alapítottak, leszármazottaik köztünk élnek. Egy túlélő még  él a falunkban, Nagy János bácsi.

Szeretnénk meghívni azokat a hozzátartozókat, akik a nevek alapján felismerik szerettüket, hogy legyenek résztvevői az emlékmű avatásának, megáldásának.

A rendezvényen  ünnepi beszédet mond Vigh László országgyűlési képviselő, aki szintén hozzátartozó, Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Czémán László polgármester, Csonka Nándor plébános. Az emlékmű avatása és megáldása után fogadás lesz az áldozatok hozzátartozói, valamint a díszvendégek részére.

Czémán László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!